hu en
2021. Május 15. 09:05  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Kovács Zoltán: "Ami elromolhatott, az el is romlott"

Sportigazgatónkkal a molcsapat.hu beszélgetett hosszabban a 2020-2021-es szezonról.

Kovács Zoltán a molcsapat.hu-nak értékelte az elmúlt szezont. 

"Nem lesz meglepő, amit mondok: a Vidinél senki nem lehet elégedett az idei munkájával, akár a szurkolók, akár a vezetőség, akár saját magunk elvárásait nézem, csalódást okoztunk” - kezdte sportigazgatónk a szombat reggel megjelent cikkben.

"Öt év alatt négyszer jutottunk el a csoportkör küszöbéig, ebből egyszer a BL-ben, egyszer pedig be is jutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Ez, azt gondolom, kimondottan jó teljesítmény, és ha mindenhol úgy szereplünk idén, mint az EL-ben, egy szavam sem lenne. Kiejtettünk egy topligás csapatot, a francia Reimst, és a félidőben vezettünk a Liége ellen is. A kiesés persze csalódás volt, mert nagyon be akartunk jutni a csoportkörbe, de a Liége ellen nem mi voltunk az esélyesek, bravúr lett volna a továbbjutás. Főleg, mert ekkor már erősen benne voltunk a szezonban is, és látszott, hogy komoly gondjai vannak a csapatnak. Ahogy vártuk is, elég sok gólt szereztünk, csakhogy a vártnál sokkal többet kaptunk, és a Fradi elkezdte növelni a távolságot” - mondta többek között az idény első feléről. 

A tavaszról pedig a következőképp fogalmazott Kovács Zoltán: "Szabics Imre kiváló játékos volt, így megvan a hitele a csapat előtt, ráadásul olyan tudásanyagot ad a szakmai munkánkhoz, amire nagy szükségünk van. Hosszú távon számolunk vele. Egyetértek Imrével, szerintem is egyértelműen sikeresnek mondható az az időszak, amit vele töltött el a csapat, de a kupadöntő miatt természetesen komoly hiányérzetünk van. Az első félidőben jobban játszottunk, de a szünet után érvényesült a Murphy-szabály: ami elromolhat, az el is romlik” 

"Nagyon sok problémánk volt idén, de pozitívan állunk a jövő felé. Reméljük, hamarosan visszatérhetnek a szurkolók a lelátóra, mert nélkülük semmi nem az igazi. Nagyon hiányzott a tábor, és bár ez a probléma minden csapatot ugyanúgy sújtott, sokszor talán pont a szurkolók támogatása hiányzott, hogy átbillentse a csapatot a holtponton" - olvasható a molcsapat.hu-n.

A teljes cikket ide kattintva olvashatod el!

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek