hu en
8Robi győri születésű, a Móra Ferenc Általános Iskolában kezdett el focizni. Hamar kiderült róla, hogy jól bánik a labdával – a következő állomást már az ETO jelentette. A tehetség talán örökölt, édesapja is játszott, de sajnos egy súlyos térdsérülés az NB II-es pápai csapatból már fiatalon száműzte a lelátóra.


Tizenkilenc évesen, a DVSC elleni rangadón debütált az NB I-ben. Utána, amíg csak el nem kapta egy szerencsétlen sérüléshullám, alapembernek számított az ETO védelmében.
2008 nyarától, egy évet Csank János keze alatt, a Zalaegerszegben játszott, a „Zetében” figyelt fel rá a Videoton is. 2009 nyarán igazolt Fehérvárra, és hat meccs jutott neki a bajnoki ezüstérmes csapatban. A következő szezont ismét a ZTE-nél kezdte, majd Kecskeméten töltött hosszú éveket, ám egy debreceni félév és az az alatt játszott egy találkozó egyben a bajnoki címet is jelentette számára. A lila-fehérek kizárása után Gyirmótra, aztán a szintén kizárt nevelőklubjához, az ETO-hoz került, ahonnan a Soproni VSE szerződtette.
 RóbertVarga0Varga Róbert1986-11-25Dolce&Gabbana Light BlueDisco zeneGladiátorRántott sajtRostos italokTenisz, fallabda, úszáskapcsolatban2Varga01MOL Fehérvár I84190player_1_8.jpgplayer_1_8.pngplayer_1_8.pngGyőrVédő2022-202314183Videoton FC01Varga RóbertArray ( [0] => Array ( [id] => 1 [name] => magyar [flag_img] => flag_1.jpg ) ) magyarflag_1.jpg35Array ( [0] => Array ( [seid] => 2 [name] => 2009-2010 [competitions] => Array ( [0] => Array ( [compid] => 1 [name] => Soproni Liga [comptid] => 1 [age_group_name] => MOL Fehérvár I [stats] => Array ( [seasonname] => 2009-2010 [competitionname] => Soproni Liga [tmid] => 1 [pid] => 8 [number] => 4 [img] => player_1_8.jpg [img_portrait] => player_1_8.png [img_full_body] => [img_list] => player_1_8.png [height] => 190 [weight] => 84 [ppid] => 2 [start_nb1_match_count] => 43 [start_nb1_goals] => 1 [brought_goals] => 0 [brought_yellow_cards] => 0 [brought_red_cards] => 0 [children_nat_team] => [brought_played_min] => 0 [brought_played_starter] => 0 [brought_played_bench] => 0 [active] => 1 [loan] => 0 [played_min] => 498 [played_matches_count] => 6 [played_first_count] => 6 [played_change_count] => 0 [goals_count] => 0 [yellow_cards_count] => 1 [red_cards_count] => 0 [goals_avarage] => 0 [goals_persec] => 0 ) ) [1] => Array ( [compid] => 4 [name] => Magyar Kupa [comptid] => 2 [age_group_name] => MOL Fehérvár I [stats] => Array ( [seasonname] => 2009-2010 [competitionname] => Magyar Kupa [tmid] => [pid] => [number] => [img] => [img_portrait] => [img_full_body] => [img_list] => [height] => [weight] => [ppid] => [start_nb1_match_count] => [start_nb1_goals] => [brought_goals] => [brought_yellow_cards] => [brought_red_cards] => [children_nat_team] => [brought_played_min] => [brought_played_starter] => [brought_played_bench] => [active] => [loan] => [played_min] => 448 [played_matches_count] => 5 [played_first_count] => 5 [played_change_count] => 0 [goals_count] => 0 [yellow_cards_count] => 1 [red_cards_count] => 0 [goals_avarage] => 0 [goals_persec] => 0 ) ) [2] => Array ( [compid] => 3 [name] => Ligakupa [comptid] => 3 [age_group_name] => MOL Fehérvár I [stats] => Array ( [seasonname] => 2009-2010 [competitionname] => Ligakupa [tmid] => 87 [pid] => 8 [number] => 0 [img] => player_87_8.jpg [img_portrait] => [img_full_body] => [img_list] => [height] => 190 [weight] => 84 [ppid] => 2 [start_nb1_match_count] => 0 [start_nb1_goals] => 0 [brought_goals] => 0 [brought_yellow_cards] => 0 [brought_red_cards] => 0 [children_nat_team] => [brought_played_min] => 0 [brought_played_starter] => 0 [brought_played_bench] => 0 [active] => 1 [loan] => 0 [played_min] => 44 [played_matches_count] => 1 [played_first_count] => 0 [played_change_count] => 1 [goals_count] => 0 [yellow_cards_count] => 0 [red_cards_count] => 0 [goals_avarage] => 0 [goals_persec] => 0 ) ) [3] => Array ( [compid] => 2 [name] => NB-II Nyugati csoport [comptid] => 1 [age_group_name] => MOL Fehérvár II [stats] => Array ( [seasonname] => 2009-2010 [competitionname] => NB II [tmid] => [pid] => [number] => [img] => [img_portrait] => [img_full_body] => [img_list] => [height] => [weight] => [ppid] => [start_nb1_match_count] => [start_nb1_goals] => [brought_goals] => [brought_yellow_cards] => [brought_red_cards] => [children_nat_team] => [brought_played_min] => [brought_played_starter] => [brought_played_bench] => [active] => [loan] => [played_min] => 540 [played_matches_count] => 6 [played_first_count] => 6 [played_change_count] => 0 [goals_count] => 0 [yellow_cards_count] => 0 [red_cards_count] => 0 [goals_avarage] => 0 [goals_persec] => 0 ) ) ) ) ) 1525967090Array
#4
Varga Róbert
Védő
Magyar
190 cm / 84 kg
Teljes név: Varga Róbert
Született: Győr , 1986.11.25.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 6 (0) 6 (0) 5 (0) 5 (0) 1 (1) 1 (1) 6 (0) 6 (0)
Játszott percek 498 498 448 448 44 44 540 540
Gólok 0 0 0 0 0 0 0 0
Sárga lapok 1 1 1 1 0 0 0 0
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 0 0
Robi győri születésű, a Móra Ferenc Általános Iskolában kezdett el focizni. Hamar kiderült róla, hogy jól bánik a labdával – a következő állomást már az ETO jelentette. A tehetség talán örökölt, édesapja is játszott, de sajnos egy súlyos térdsérülés az NB II-es pápai csapatból már fiatalon száműzte a lelátóra.
Tizenkilenc évesen, a DVSC elleni rangadón debütált az NB I-ben. Utána, amíg csak el nem kapta egy szerencsétlen sérüléshullám, alapembernek számított az ETO védelmében.
2008 nyarától, egy évet Csank János keze alatt, a Zalaegerszegben játszott, a „Zetében” figyelt fel rá a Videoton is. 2009 nyarán igazolt Fehérvárra, és hat meccs jutott neki a bajnoki ezüstérmes csapatban. A következő szezont ismét a ZTE-nél kezdte, majd Kecskeméten töltött hosszú éveket, ám egy debreceni félév és az az alatt játszott egy találkozó egyben a bajnoki címet is jelentette számára. A lila-fehérek kizárása után Gyirmótra, aztán a szintén kizárt nevelőklubjához, az ETO-hoz került, ahonnan a Soproni VSE szerződtette.
 
Legutóbbi videója
Varga Róbert a Magyar Kupáról és az ETO elleni bajnokiról
Videó @ 2009. November 15.
14
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: Rántott sajt Ital, amit kedvelek: Rostos italok Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: Disco zene Kedvenc filmem: Gladiátor Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: Tenisz, fallabda, úszás
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek