hu en
929Tiber László ugyan Sárszentmihályon született, mégsem a Vidinél lett NB I-es játékos, hanem 1970 tavaszán a Budapest Honvédnál, ahová katonai szolgálatait (Kossuth KFSE) követően került - ekkoriban a Ferencváros is érdeklődött iránta. 1970 nyarán a Vidi tartalékcsapatába került, a tavaszt pedig a MÁV Előrénél töltette, ahonnan 1971 júliusában visszakerült az NB I-es Vidibe.

Az első két idényben kevés szerepet kapott. 1973-tól aztán már a csapat teljes értékű tagja lett, első góljait is megszerezte, szám szerint nyolcat és ettől kezdve minden idényben legalább hatot termelt 1982-ig.

1976-ban tagja volt az aranyéremtől megfosztott csapatunknak, 1982-ben játszott az elveszített Magya Kupa-finálén. Összesen 78 gólt lőtt az NB I-ben színeinkben - az 1977-78-as idényben 14-et -, aminél Szabó József mellett csak Nikolics Nemanja lőtt többet.

1982-ben 221 meccs után választotta az akkor másodosztályú Siófokot, ám kitartásának köszönhetően még az NB I-ben is játszhatott színeikben, hiszen az 1984-es Magyar Kupa-győzelem után feljutottak és az UEFA Kupában is elindulhattak.

Több más korábbi Vidi-játékoshoz hasonlóan 1987-ben ő is az ausztriai Kirschlaghoz szerződött, de később a Boglárlelle színeiben még ellenünk is játszott a Magyar Kupában, majd Ausztriából vonult vissza 1990-ben.

A 173 cm magas csatár 1978-79-ben játszott a válogatottban és bár mindkét mérkőzésén betalált, később már csak egy olimpiai seljetezőn lépett pályára.

Edzőként főleg az utánpótlásban dolgozott, többek között a Vidinél is. Fia, Tiber Krisztián szintén megfordult klubunknál, a Gázszer színeiben pedig gólkirály is lett.LászlóTiber0Tiber László1949-08-304Tiber01MOL Fehérvár I00player_1446_929.pngplayer_1446_929.pngSárszentmihályTámadó2020-202110144681Videoton SC01Tiber LászlóArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 1
            [name] => magyar
            [flag_img] => flag_1.jpg
        )

)
magyarflag_1.jpg71Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 29
            [name] => 1981-1982
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 117
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1981-1982
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1446
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1446_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1446_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1821
                                    [played_matches_count] => 24
                                    [played_first_count] => 20
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 6
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 304
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 177
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1981-1982
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 540
                                    [played_matches_count] => 6
                                    [played_first_count] => 6
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 260
                            [name] => Gyöngyösi 75. Jubileumi Kupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1981-1982
                                    [competitionname] => Gyöngyösi 75. Jubileumi Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 246
                            [name] => UEFA Kupa
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1981-1982
                                    [competitionname] => UEFA Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 27
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 28
            [name] => 1980-1981
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 116
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1980-1981
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1428
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1428_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1428_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 2836
                                    [played_matches_count] => 32
                                    [played_first_count] => 32
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 11
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 258
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 175
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1980-1981
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 52
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [2] => Array
        (
            [seid] => 27
            [name] => 1979-1980
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 115
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1979-1980
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1410
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1410_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1410_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1793
                                    [played_matches_count] => 21
                                    [played_first_count] => 21
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 7
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 256
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 173
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1979-1980
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 46
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [3] => Array
        (
            [seid] => 26
            [name] => 1978-1979
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 114
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1978-1979
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1395
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1395_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1395_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 2666
                                    [played_matches_count] => 31
                                    [played_first_count] => 31
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 8
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 333
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 255
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1978-1979
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 360
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 5
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 72
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 171
                            [name] => Nemzeti Bajnokságok Kupája
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1978-1979
                                    [competitionname] => Nemzeti Bajnokságok Kupája
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 540
                                    [played_matches_count] => 6
                                    [played_first_count] => 6
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 3
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 180
                                )

                        )

                )

        )

    [4] => Array
        (
            [seid] => 25
            [name] => 1977-1978
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 113
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1977-1978
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1372
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1372_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1372_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 2085
                                    [played_matches_count] => 24
                                    [played_first_count] => 24
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 14
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 149
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 168
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1977-1978
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 710
                                    [played_matches_count] => 8
                                    [played_first_count] => 8
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 8
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 89
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 252
                            [name] => Intertotó Kupa
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1977-1978
                                    [competitionname] => Intertotó Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 88
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [5] => Array
        (
            [seid] => 24
            [name] => 1976-1977
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 112
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1976-1977
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1356
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1356_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1356_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 2103
                                    [played_matches_count] => 28
                                    [played_first_count] => 22
                                    [played_change_count] => 6
                                    [goals_count] => 12
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 175
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 166
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1976-1977
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 450
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 5
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 3
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 150
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 239
                            [name] => UEFA Kupa
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1976-1977
                                    [competitionname] => UEFA Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 157
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [6] => Array
        (
            [seid] => 22
            [name] => 1975-1976
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 107
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1975-1976
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1332
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1332_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1332_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1184
                                    [played_matches_count] => 15
                                    [played_first_count] => 14
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 6
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 197
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 164
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1975-1976
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 180
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 230
                            [name] => Felszabadulási Kupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1975-1976
                                    [competitionname] => Felszabadulási Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 226
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 113
                                )

                        )

                )

        )

    [7] => Array
        (
            [seid] => 21
            [name] => 1974-1975
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 109
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1974-1975
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1316
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1316_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1316_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1048
                                    [played_matches_count] => 14
                                    [played_first_count] => 13
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 6
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 175
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 162
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1974-1975
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 270
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 229
                            [name] => Felszabadulás Kupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1974-1975
                                    [competitionname] => Felszabadulás Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 316
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 158
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 238
                            [name] => UEFA Kupa
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1974-1975
                                    [competitionname] => UEFA Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [8] => Array
        (
            [seid] => 20
            [name] => 1973-1974
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 108
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1973-1974
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1299
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1299_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1299_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1345
                                    [played_matches_count] => 21
                                    [played_first_count] => 12
                                    [played_change_count] => 9
                                    [goals_count] => 8
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 168
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 160
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1973-1974
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 44
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 223
                            [name] => Közép-európai Kupa
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1973-1974
                                    [competitionname] => KK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 146
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 73
                                )

                        )

                )

        )

    [9] => Array
        (
            [seid] => 19
            [name] => 1972-1973
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 105
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1972-1973
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1284
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1284_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1284_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 63
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 3
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [10] => Array
        (
            [seid] => 23
            [name] => 1971-1972
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 106
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1971-1972
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1241
                                    [pid] => 929
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1241_929.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1241_929.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 313
                                    [played_matches_count] => 8
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 157
                            [name] => Magyar Népköztársaság Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1971-1972
                                    [competitionname] => MNK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 210
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

)
1526480583Array
Tiber László
Támadó
Magyar

Teljes név: Tiber László
Született: Sárszentmihály , 1949.08.30.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 24 (4) 24 (4) 6 (0) 6 (0) 1 (0) 1 (0) 1 (1) 1 (1) 32 (0) 32 (0) 1 (0) 1 (0) 21 (0) 21 (0) 1 (0) 1 (0) 31 (0) 31 (0) 4 (0) 4 (0) 6 (0) 6 (0) 24 (0) 24 (0) 8 (0) 8 (0) 2 (2) 2 (2) 28 (6) 28 (6) 5 (0) 5 (0) 4 (2) 4 (2) 15 (1) 15 (1) 2 (0) 2 (0) 3 (0) 3 (0) 14 (1) 14 (1) 3 (0) 3 (0) 4 (0) 4 (0) 1 (0) 1 (0) 21 (9) 21 (9) 1 (1) 1 (1) 3 (2) 3 (2) 3 (3) 3 (3) 8 (4) 8 (4) 3 (0) 3 (0)
Játszott percek 1821 1821 540 540 90 90 27 27 2836 2836 52 52 1793 1793 46 46 2666 2666 360 360 540 540 2085 2085 710 710 88 88 2103 2103 450 450 157 157 1184 1184 180 180 226 226 1048 1048 270 270 316 316 90 90 1345 1345 44 44 146 146 63 63 313 313 210 210
Gólok 6 6 0 0 0 0 0 0 11 11 0 0 7 7 0 0 8 8 5 5 3 3 14 14 8 8 0 0 12 12 3 3 0 0 6 6 0 0 2 2 6 6 0 0 2 2 0 0 8 8 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0
Sárga lapok 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Tiber László ugyan Sárszentmihályon született, mégsem a Vidinél lett NB I-es játékos, hanem 1970 tavaszán a Budapest Honvédnál, ahová katonai szolgálatait (Kossuth KFSE) követően került - ekkoriban a Ferencváros is érdeklődött iránta. 1970 nyarán a Vidi tartalékcsapatába került, a tavaszt pedig a MÁV Előrénél töltette, ahonnan 1971 júliusában visszakerült az NB I-es Vidibe. Az első két idényben kevés szerepet kapott. 1973-tól aztán már a csapat teljes értékű tagja lett, első góljait is megszerezte, szám szerint nyolcat és ettől kezdve minden idényben legalább hatot termelt 1982-ig. 1976-ban tagja volt az aranyéremtől megfosztott csapatunknak, 1982-ben játszott az elveszített Magya Kupa-finálén. Összesen 78 gólt lőtt az NB I-ben színeinkben - az 1977-78-as idényben 14-et -, aminél Szabó József mellett csak Nikolics Nemanja lőtt többet. 1982-ben 221 meccs után választotta az akkor másodosztályú Siófokot, ám kitartásának köszönhetően még az NB I-ben is játszhatott színeikben, hiszen az 1984-es Magyar Kupa-győzelem után feljutottak és az UEFA Kupában is elindulhattak. Több más korábbi Vidi-játékoshoz hasonlóan 1987-ben ő is az ausztriai Kirschlaghoz szerződött, de később a Boglárlelle színeiben még ellenünk is játszott a Magyar Kupában, majd Ausztriából vonult vissza 1990-ben. A 173 cm magas csatár 1978-79-ben játszott a válogatottban és bár mindkét mérkőzésén betalált, később már csak egy olimpiai seljetezőn lépett pályára. Edzőként főleg az utánpótlásban dolgozott, többek között a Vidinél is. Fia, Tiber Krisztián szintén megfordult klubunknál, a Gázszer színeiben pedig gólkirály is lett.
Kapcsolódó hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek