hu en
547Több másik egykori játékosunkhoz (Vilotics, Puhalak, Dulics, Kujundzsics, Csorovics) és edzőnkhöz (Kusztudics) hasonlóan Kuntics is a Szpartak Szabadka labdarúgója volt egykoron. 1994-ben dél-koreai időszak után igazolta le a Kecskemét, onnan pedig egy tavasz erejéig, 1995-ben a Parmalat.

Az egykor Szavicsevicsékkel együtt emlegetett támadó szenzációs formában futballozott nem túl jól szereplő csapatunkban, 13 bajnokin 11 találatig jutott, közte egy Vác elleni mesternégyessel. A 6-3-ra nyert találkozón még két gólpasszt is kiosztott, ezzel ő az egyetlen Vidi-játékos, aki a Nemzeti Sporttól valaha is 10-es osztályzatot érdemelt ki bajnokin nyújtott teljesítményével.

Nem véletlen, hogy 1995 nyarán leigazolta a Ferencváros, ahol bajnok és BL-csoportkörös lett. Egy ciprusi év után a Vasas szerződtette 1997-ben, majd 1998-ban visszatért Fehérvárra, de 16 meccs alatt nem tudott betalálni, a télen a BKV Előrébe ment, a Vidi pedig kiesett az élvonalból. A következő évben Szabadkáról vonult vissza, de edzői karrierjének jelentős részét hazánkban töltötte.

Vezette a Diósgyőr, a Pápa, a Ferencváros, a Dunakeszi, a Szigetszentmiklós és az Ajka gárdáit is, külföldön a szerb Hajduk Kula és a bosnyák Zvijezda csapatainál dolgozott. 2018-ban az Ózd kispadjára ült le.ZoranKuntic1Zoran Kuntic1967-03-214Kuntic01MOL Fehérvár I00SzabadkaTámadó2020-202110172781Parmalat FC01Zoran KunticArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 2
            [name] => szerb
            [flag_img] => flag_2.jpg
        )

)
szerbflag_2.jpg53Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 13
            [name] => 1998-1999
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 46
                            [name] => Professzionális Nemzeti Labdarúgó Bajnokság
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1998-1999
                                    [competitionname] => PNLB
                                    [tmid] => 577
                                    [pid] => 547
                                    [number] => 9
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_577_547.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_577_547.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1090
                                    [played_matches_count] => 16
                                    [played_first_count] => 14
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 208
                            [name] => Samsung-Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1998-1999
                                    [competitionname] => MK
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 226
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 3
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 75
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 42
            [name] => 1994-1995
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 129
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1994-1995
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1651
                                    [pid] => 547
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1651_547.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1651_547.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1170
                                    [played_matches_count] => 13
                                    [played_first_count] => 13
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 11
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 106
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 134
                            [name] => Osztályozó
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 1994-1995
                                    [competitionname] => Osztályozó
                                    [tmid] => 1727
                                    [pid] => 547
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 180
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

)
Array
Zoran Kuntic
Támadó
Szerb

Teljes név: Zoran Kuntic
Született: Szabadka , 1967.03.21.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 16 (2) 16 (2) 3 (0) 3 (0) 13 (0) 13 (0) 2 (0) 2 (0)
Játszott percek 1090 1090 226 226 1170 1170 180 180
Gólok 0 0 3 3 11 11 0 0
Sárga lapok 2 2 1 1 1 1 1 1
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 0 0
Több másik egykori játékosunkhoz (Vilotics, Puhalak, Dulics, Kujundzsics, Csorovics) és edzőnkhöz (Kusztudics) hasonlóan Kuntics is a Szpartak Szabadka labdarúgója volt egykoron. 1994-ben dél-koreai időszak után igazolta le a Kecskemét, onnan pedig egy tavasz erejéig, 1995-ben a Parmalat. Az egykor Szavicsevicsékkel együtt emlegetett támadó szenzációs formában futballozott nem túl jól szereplő csapatunkban, 13 bajnokin 11 találatig jutott, közte egy Vác elleni mesternégyessel. A 6-3-ra nyert találkozón még két gólpasszt is kiosztott, ezzel ő az egyetlen Vidi-játékos, aki a Nemzeti Sporttól valaha is 10-es osztályzatot érdemelt ki bajnokin nyújtott teljesítményével. Nem véletlen, hogy 1995 nyarán leigazolta a Ferencváros, ahol bajnok és BL-csoportkörös lett. Egy ciprusi év után a Vasas szerződtette 1997-ben, majd 1998-ban visszatért Fehérvárra, de 16 meccs alatt nem tudott betalálni, a télen a BKV Előrébe ment, a Vidi pedig kiesett az élvonalból. A következő évben Szabadkáról vonult vissza, de edzői karrierjének jelentős részét hazánkban töltötte. Vezette a Diósgyőr, a Pápa, a Ferencváros, a Dunakeszi, a Szigetszentmiklós és az Ajka gárdáit is, külföldön a szerb Hajduk Kula és a bosnyák Zvijezda csapatainál dolgozott. 2018-ban az Ózd kispadjára ült le.
Kapcsolódó hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek