hu en
509A sárvári születésű Balassa szombathelyi évek és csapatkapitányság után igazolt 2000-ben előbb Debrecenbe, majd  onnan az alapszakasz végén, még az ősszel, villámgyorsan Fehérvárra (mivel azonban a DVSC-nél több kupameccsen is pályára lépett, úgy lett az idény végén Magyar Kupa-győztes, hogy épp a Vidit verték). A hamar kedvenccé váló védő klubunknál két szezont töltött, de a másodikban végig sérült volt - felépülése után a téli felkészülés során újabb súlyos sérülést szenvedett.

Később Kaposvárra igazolt, a Rákóczival a második vonalban szerepelt, ahogy 2004-től 2009-ig a Haladással is. Ekkor újabb hat élvonalbeli meccset tudott le, majd visszavonult és a 2010-es választásokon már politikusként indult Szombathelyen.

1997-ben a Haladás labdarúgójaként olyan gólt rúgott a Vidinek, amely nyomán kiszakadt a háló, a játékvezető pedig tévesen kirúgást ítélt - a meccs 0-0 lett.PéterBalassa0Balassa Péter1975-03-182Balassa01MOL Fehérvár I00player_552_509.pngplayer_552_509.pngSárvárVédő2020-202111355281Videoton FCF01Balassa PéterArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 1
            [name] => magyar
            [flag_img] => flag_1.jpg
        )

)
magyarflag_1.jpg45Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 11
            [name] => 2001-2002
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 210
                            [name] => Arany Ászok Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2001-2002
                                    [competitionname] => Arany Ászok Magyar Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 90
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 12
            [name] => 2000-2001
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 45
                            [name] => NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2000-2001
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 552
                                    [pid] => 509
                                    [number] => 13
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_552_509.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_552_509.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1901
                                    [played_matches_count] => 21
                                    [played_first_count] => 21
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 3
                                    [yellow_cards_count] => 5
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 634
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 145
                            [name] => Arany Ászok-kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2000-2001
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 322
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

)
1554492877Array
#13
Balassa Péter
Védő
Magyar

Teljes név: Balassa Péter
Született: Sárvár , 1975.03.18.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 1 (0) 1 (0) 21 (0) 21 (0) 4 (0) 4 (0)
Játszott percek 90 90 1901 1901 322 322
Gólok 1 1 3 3 0 0
Sárga lapok 0 0 5 5 2 2
Piros lapok 0 0 0 0 0 0
A sárvári születésű Balassa szombathelyi évek és csapatkapitányság után igazolt 2000-ben előbb Debrecenbe, majd  onnan az alapszakasz végén, még az ősszel, villámgyorsan Fehérvárra (mivel azonban a DVSC-nél több kupameccsen is pályára lépett, úgy lett az idény végén Magyar Kupa-győztes, hogy épp a Vidit verték). A hamar kedvenccé váló védő klubunknál két szezont töltött, de a másodikban végig sérült volt - felépülése után a téli felkészülés során újabb súlyos sérülést szenvedett. Később Kaposvárra igazolt, a Rákóczival a második vonalban szerepelt, ahogy 2004-től 2009-ig a Haladással is. Ekkor újabb hat élvonalbeli meccset tudott le, majd visszavonult és a 2010-es választásokon már politikusként indult Szombathelyen. 1997-ben a Haladás labdarúgójaként olyan gólt rúgott a Vidinek, amely nyomán kiszakadt a háló, a játékvezető pedig tévesen kirúgást ítélt - a meccs 0-0 lett.
Kapcsolódó hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek