hu en
2010. Május 24. 09:29
Elismerés a munkának, a megtett útnak, az ezüstéremnek!

Vasárnap éjjel, a Sóstói Stadionnál csapatunk a szurkolókkal együtt ünnepelte minden idők legjobb bajnoki szereplését.

A klub tulajdonosa, menedzsmentje, a város vezetői, a szurkolók nagy szeretettel, az elvégzett munkának, a megtett útnak járó elismeréssel ünnepelték vasárnap éjjel a Videoton FC, a Sóstói Stadion előtt felállított színpadra lépő játékosait.
A csapat autóbusza tíz óra körül érkezett meg Győrből, utána a játékosok átöltöztek „civil” ruhába, majd az öltözőbe mentek, ahol dr. Mezey György köszönte meg egész éves munkájukat – itt már kinyíltak az első pezsgősüvegek is.
Valótlant állítanánk, ha azt írnánk, mindenki felhőtlenül tudott ünnepelni a Sóstói Stadionban. A vezetők elismerése, a szurkolók szeretete azonban átlendítette a fiúkat a „holtpontokon”. A színpadon a ceremóniamester, Németh Zoltán hősies küzdelemben tartotta ébren a Győrből érkező tíz autóbuszon ülő társaikat váró szurkolók lelkesedését, majd miután este 11 körül befutottak a buszok, Berzi Sándort és Kovács Ferencet szólította színpadra.
UEFA-kupa csapatunk legendás edzője arról beszélt, hogy Fehérvár, a Videoton igenis tudja becsülni az ezüstöt is, a második helyezést is képes valós értékén kezelni, Berzi Sándor pedig a csapatmunka diadalaként értékelte a mögöttünk hagyott bajnoki évet. Az ügyvezető, és a tiszteletbeli elnök után színpadra lépett a csapat, a játékosok, a szakmai stáb – kell-e mondani, hogy a legnagyobb ováció dr. Mezey Györgyöt fogadta. „Gyuri bácsi, Gyuri bácsi!” skandálta ezernél több torokból a tömeg, és aligha kétséges,vezetőedzőnk azért a szeme sarkában elmorzsolt egy két könnycseppet – annak ellenére, hogy a könnyeket 2011-re „ígérte”. „Sírni csak a győztesnek szabad, és hiszem, ígérem, mi egy év múlva sírni fogunk!” – mondta dr. Mezey György, amitől persze majd felrobbant a Csíkvári út.
Garancsi István – akit persze Mezeyhez hasonló ovációval ünnepelt a publikum – és Warvasovszky Tihamér polgármester, valamint Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő is megerősítette, a csapat és a publikum büszke lehet egymásra, majd Nemes Ferenc, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöki jogkört gyakorló alelnöke a Soproni Liga második helyezetteinek nyakába akasztotta az ezüstérmeket.
Felelősséggel állítjuk, voltak már, akik büszkén tudtak mosolyogni.
Bátran tegyék, megérdemlik!
 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek