hu en
2010. Február 27. 16:06  -  Wéninger Ákos
Videoton FC - KTE-Ereco 2-0 (1-0)

Jól futballozva, nagyot küzdve nyerte meg a Videoton az első tavaszi bajnokiját a Kecskemét ellen.

Ne tagadjuk, a papírforma alapján „kötelező győzelmet” aratott a Videoton, márpedig tudjuk, éppen az ilyen meccseket a legnehezebb behúzni. Ráadásul a körülmények sem kedveztek a futballt valóban játszani akaró, folyamatos csapatjátékra törekvő Vidinek: hiába végeztek a pályamunkások heroikus munkát, a homokos, mély pályán még a labdavezetést is gyakran megakasztották az „elemek”.

Aki látta a meccset, tanúsíthatja, ehhez képest kifejezetten jól játszott, sokat futott, nagyot küzdött a csapat. Bár az első gólra viszonylag sokat kellett várni, helyzeteink addig is voltak, és az egész meccs kapcsán rögzíteni kell: ha Filip Lazareanu nem véd ilyen jól a vendégek kapujában, lényegesen nagyobb lett volna a különbség.

Polonkai gólja, de még inkább a szünet után, még jobban kidomborodott a Videoton fölénye. Az eredményjelző felőli térfélen jobb a talaj, ott egyszerűbb volt a támadásvezetés, és ez újabb helyzetekben mutatkozott meg. Nagy Danit – ahogy ősszel annyiszor – ezúttal sem tudták tartani a védők, de a többi támadóra sem lehet panasz: Sitku jól oldotta meg új szerepkörét, Alves elegánsnak és kiszámíthatatlannak bizonyult – meccset kettős emberelőnyben befejező Videoton pedig magabiztosan húzta be a meccset.

Ahogy, listavezetőhöz illik.

CÍMKÉK
hazai mérkőzés győzelem 2009-2010 Soproni Liga Videoton FC - Kecskeméti TE-Ereco
Hírek
Bozsovics: Lendületet vehetünk Angyalföldön - Videó 2011. Február 26.

Montenegrói kapusunk szerint a jó tavaszi rajt döntő fontosságú lehet, így mindenképpen győzni szeretne a Vasas otthonában.

Polonkai: küzdeni tudásból, jeles 2010. Február 28.

Polonkai Attila fontos gólt szerzett a Kecskemét ellen, amellyel megtört a jég, a Videoton igazolni tudta a papírformát, győzött a tavaszi rajton.

Farkas Balázs elégedett a KTE elleni 2-0-s eredménnyel 2010. Február 28.

Farkas Balázs, a csapat kapitánya mindig higgadtan, tárgyilagosan képes értékelni egy-egy mérkőzés történéseit. A Kecskemét elleni tavaszi nyitány után őt kértük meg, mondja el, milyen volt „belülről” a találkozó.

Így látták az edzők a Videoton-Kecskemét összecsapást 2010. Február 27.

Kétgólos győzelemmel kezdtea Videoton a tavaszi idényt. Így látta a mérkőzést dr. Mezey György a Videoton, illetve Csertői Aurél, a KTE mestere:

Tavaszi rajt - a Kecskemét elleni kezdőcsapat 2010. Február 27.

Eldőlt, hogy a tegnap kihirdetett húszas keretből Sifter Tamás és Damir Milanovics esett ki, közvetlenül a Kecskemét elleni mérkőzés előtt.

A Kecskemét elleni keret 2010. Február 26.

Vezetőedzőnk, dr. Mezey György a mai edzés után "bő" keretet hirdetett, húsz ember neve került fel az öltözőbeli táblára. Közülük ketten tehát még kiesnek holnap. Akik biztosan nem lesznek ott a KTE elleni első bajnokin: Varga, Présinger, Vujovics és Lencse. 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek