hu en
2009. November 06. 21:11
Hat pont az előny az Újpesttel szemben!

Kezdjük a legfontosabbal: Nagy Dánielnek a 4. percben lőtt góljával 1-0-ra nyert a Vidi Újpesten, és ezzel hatpontos előnyhöz jutott egyik legnagyobb vetélytársával szemben.

Hogy megérdemelten nyert-e csapatunk? Azt gondoljuk igen, és a választ nem azzal a tréfával ütjük el, hogy igen, mert csak a Videoton szerzett gólt. Dr. Mezey György csapata nagyon szervezetten, okosan, jó egyéni teljesítményekkel játszotta azt a játékot, amelyet az eredmény és a játék képe igényelt.

A Videoton eddig egyetlen őszi meccsén, Pápán szerzett „csak” egy gólt. Alvesék hozzászoktattak bennünket a látványos, szellemes focihoz – mégsem gondoljuk, hogy ma bárki is elégedetlen volt a lefújás után. Nagy Dani nagyon korán, nagyon „szemtelen” gólt rúgott, és ez kicsit át is rendezte a mérkőzés arculatát. A Vidi bátran játszhatott a szervezett védekezésből kontrajátékot, amelyben azután ugyanúgy benne voltak a helyzetek is, mint a második játékrészben a labdát nem vitásan többet birtokló, az egyenlítésért rengeteg energiát mozgósító Újpest játékában.

Ha a korábbi meccseken pazar gólvágóinkat dicsértük, emeljük most meg a kalapot Farkas Balázs, Polonkai Attila, Elek Ákos, és a védőnégyes előtt is: sokat tettek a győzelemért azzal, hogy a végig nagyon magabiztos, erőt sugárzó Sebők Zsoltnak csak egy bravúrral kellett hozzátennie a maga tégláját az építményünkhöz.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek