hu en
2009. Szeptember 25. 21:16
Ferencváros - Videoton 2-2

Pontot veszített a Videoton az Üllői úton! Idegenbeli mérkőzéseken a döntetlent játszó csapat esetében általában felvetődik, egy pontot szerzett, vagy kettőt veszített-e a csapat, itt most egyértelműen a jobb csapat nem tudott győzni.

Dr. Mezey György a hét közepén azt mondta, 30 százalékot jelenthet a Ferencvárosnak az Üllői út, a közönség bíztatása - a Mesternek ezúttal is igaza lett, drukkerei tudtak annyit segíteni a félig-meddig már padlón levő Fradinak, hogy az talpra tudott állni, és tulajdonképpen rászolgált a döntetlenre. Még akkor is, ha a hazaiak egyenlítő gólja előtti percben Demjén lábában volt a meccslabda, majd, már 2-2-nél, Purovics ellen, a tizenhatoson belül szabálytalankodott Haber.

A Videoton hatvan percen keresztül úgy játszott, hogy alig-alig érhette kritika a csapatot. A Fradi ugyan zártabban játszott, mint ahogy az egy igazán győzni akaró csapattól várható volt, de a Videoton középpályásai jól találták meg ennek a taktikának az ellenszerét: erőteljes labdatartásukkal felőrölték az ellenfelet. Nem mondhatjuk, hogy a Ferencvárosnak nem volt lehetősége, de azt igen, hogy a hazaiak- köszönhetően Sebőknek is - „ordító" helyzetig nem jutottak el. A hatvanadik percben, Sitku gólja után okkal bíztunk a győzelemben, de a Fradi erőre kapott, és két, hasonló szituációból gólokat tudott szerezni a sok fiatallal, rutintalan játékossal felálló, a hajrában talán nem „tűélesen" koncentráló Videoton ellen.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek