hu en
2009. Január 29. 15:14
Jó játékkal is vereség a Lokomotiv Zagreb ellen

Második felkészülési mérkőzésünkre, a Lokomotiv Zagreb ellen jobb időjárási körülmények között került sor a horvát fővárosban ma kora délután.

A napok óta tartó eső még tegnap elállt, a levegő hőmérséklete is emelkedett néhány fokot. Így a pálya talaja - ma egy másik stadionban játszották a meccset - közel sem volt olyan mély, sáros, mint a keddinek.

Varga István a Filipovics - Lázár, Koller, Horváth, Romero - Buljubasics, Kulcsár, Karadzsics, Polonkai - Alves, Vujovics összeállításban küldte pályára csapatát. A nagy iramban kezdődő találkozón nem kellett sokáig gólra várnia az alig 30 nézőnek: a 2. percben Supics vette be Filipovics kapuját, aki a védőkön megpattanó 20 méteres lövést nem tudta hárítani. Noha voltak helyzeteink az első játékrészben, egyenlíteni nem tudtunk, sőt a 37. percben, Vidovics révén megszületett a vendéglátók második találata. A félidő tehát 2-0-s hazai vezetéssel zárult.

A szünetben Varga István négy cserét hajtott végre: Buljubasics helyett Sifter, Polonkai helyett Elek, Karadzsics helyett Nagy, míg Vujovics helyett Máté folytatta a játékot. A cserék miatt némi átszervezésre is sor került, Kulcsár átment a baloldalra, a jobbszélre Nagy Dániel került. Az első jelentős helyzetünkre a 60. percben kerüt sor, Kulcsár cselezte be magát középre, de a horvát kapusba lőtt. A kipattanót Alves próbálta értékesíteni, de ő is csak a vendéglátók kapusát találta el. A 62. percben Kulcsár helyét Farkas vette át. A frissítésnek köszönhetően játékunk láthatóan felpezsdült, fölénybe kerültünk, ám jelentős helyzetet nem tudunk kidolgozni. A mérkőzés vége előtt 5 perccel Alvest rántották le a 16-oson belül, a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Horváth mellé lőtte. Ezzel a végeredmény 2-0 lett a Lokomotiv Zagreb javára. A csapat programja holnap Porecben folytatódik, ahol délután edzenek játékosaink, majd szombaton az FC Banat ellen játszanak újabb felkészülési mérkőzést.

Hírek
Egymás után két mérkőzés 2010. Január 29.

Szombaton két, egymás utáni mérkőzés várja a fehérvári közönséget: 12 órától a Nafta Lendava együttese vendégeskedik a Sóstói Stadion műfüves pályáján, míg ezt követően 14 órától a másodosztályú Kozármisleny ellen játszik a Videoton.

Dedikált mezek jótékonysági célra 2010. Január 29.

Egy-egy, a csapat által dedikált mezzel járult hozzá ma klubunk a fehérvári iskolák báljához. Az ajándékokat Farkas Balázs, csapatkapitány és Horváth Gábor adták át a két székesfehérvári általános iskola képviselőinek.

Szombati ellenfelünk: NK Nafta Lendava 2010. Január 29.

A Videoton FC szombaton két előkészületi mérkőzést játszik a Sóstói Stadionban, az első találkozó nemzetközi jelleget ölt, csapatunk a szlovén bajnokság legrégebben alapított klubját, a jelenleg harmadik helyén álló NK Nafta Lendava alakulatát fogadja.

Garancsi István a megyei labdarúgó-szövetségek vezetőit látta vendégül 2010. Január 29.

Garancsi István – azután, hogy a múlt héten az NB II-ben szereplő klubok vezetőivel tanácskozott – ma délben, a budapesti Karma étteremben, a megyei labdarúgó-szövetségek vezetőit látta vendégül.

U15: Gárdonyi teremtorna a hétvégi program 2010. Január 29.

Rangos teremtornára utazik szombaton a Videoton FC U15, Domján Norbert együttese a Gárdony-Jako 2010 Kupán áll rajthoz január 30-án.

Hétfőtől bérletárusítás! 2010. Január 28.

Február 1-jén, három helyszínen kezdi meg a Videoton FC árusítani a tavaszi szezonra szóló bérleteket. A klub vezetésének döntése szerint a bérlet és jegyárak nem változnak, a szurkolók az őszi szezonban is érvényes árakon vásárolhatják meg a belépőket.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek