hu en
2019. Július 11. 22:52  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Marko Nikolics: "Hamar eldőlt a mérkőzés"

A két vezetőedző értékelte az FK Zeta-MOL Fehérvár FC összecsapást.

Marko Nikolics:

„Hamar eldőlt a mérkőzés, az első két helyzetünk után már 2-0 volt az eredmény. Ezt követően kicsit leült a meccs, nem volt meg az addigi tempó. Kicsit viccesen hangzik, hogy egy ilyen eredmény után azért azt is el tudom mondani, hogy nem minden fázisa tetszett a találkozónak. Tapasztaltnak mondható a csapatom, és kicsit úgy éreztem, hogy túlzottan rutinból szeretnénk a vezetés tudatában lehozni a mérkőzést, de azért a végén még két pontrúgást követően sikerült növelnünk az előnyünket. A Zeta egy játékost a Partizannak, egyet pedig a Crvena Zvezdának adott el a nyáron, de így is maradt két-három nagyon tehetséges fiatal a csapatukban – aki ért a futballhoz, ezt láthatta a mai mérkőzésen is. Szeretném megköszönni az FK Zetának, a montenegrói szövetségnek és a hazai szurkolóknak is a vendéglátást, és természetesen nem utolsó sorban köszönöm a Vidi-szurkolóknak, hogy ilyen távolságba is elutaztak és biztattak minket.”

Dejan Roganovics:

„Az jelentett némi nehézséget, hogy három meghatározó játékosunk távozott a nyár folyamán, de természetesen nem emiatt nyertek a vendégek – az látszott, hogy a Fehérvár egy minőségi csapat. Természetesen rutinosabbak is voltak fiatal együttesemnél, megérdemelten nyertek, de a különbséget a játék képe alapján azért egy kicsit túlzásnak érzem.”

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek