hu en
2019. Május 26. 15:05  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molvidi.hu
SZEZONÖSSZEFOGLALÓ
A 2018-19-es szezon

Az Európa Liga csoportkörében szerepeltünk ősszel, tavasszal megnyertük a Magyar Kupát és ezüstérmet szereztünk a bajnokságban.

Csapatunk a 2018/2019-es szezonban története során második alkalommal jutott be az Európa Liga csoportkörébe, emellett ezüstérmes lett a bajnokságban, valamint szintén második alkalommal sikerült a Magyar Kupát is elhódítani. 

Marko Nikolics szerződést hosszabbított
A felkészülés első napján egy évvel meghosszabbította 2019 nyaráig érvényes szerződését klubunkkal Marko Nikolics. A bajnokcsapat edzője 2017 júniusában érkezett klubunkhoz, első szezonjában pedig rögtön bajnoki címet ünnepelhetett a Vidi kispadján, a második szezonban pedig ezüstérmesek lettünk a bajnokságban, megnyertük a Magyar Kupát, valamint bejutottunk az EL csoportkörébe.

Új név, új célkitűzések
2018. július 1-től MOL Vidi FC néven folytatta tovább szereplését csapatunk. A klubot 2010 óta támogató MOL a legutóbbi szezonban már névadó szponzorként állt a háromszoros bajnokcsapat mögé. Az új felállás részleteiről, a változás hátteréről először a vidi.hu olvasóinak beszélt Garancsi István, a klub tulajdonosa. 

Változások a bajnokcsapat keretében
A nyári átigazolási időszakban öt játékosunk végleg távozott a klubtól (Szolnoki Roland, Zöldesi Illés, Varga József, Bódi Ádám és Ezekiel Henty), hárman pedig más csapatoknál szerepeltek kölcsönben ősszel (Szabó Bence, Bolla Bendegúz, Réti Patrik). Danko Lazovics szezon közben jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását, és a BL-rájátszás után távozott csapatunktól. Természetesen nem csak távozók, hanem érkezők is voltak, öt új futballista csatlakozott nyáron a MOL Vidi FC keretéhez (Sós Bence, Berecz Zsombor, Hangya Szilveszter, Armin Hodzic és Georgi Milanov). Juhász Roland és Anel Hadzic pedig szerződést hosszabbítottak klubunkkal szintén tavaly nyáron. 

Ausztriai edzőtábor
A korábbi évekhez hasonlóan csapatunk 2018-ban is a szomszédos Ausztriában edzőtáborozott nyáron. A valamivel több mint kéthetes edzőtáborozás során öt nemzetközi felkészülési meccset játszottunk. A Kapfenberger SV ellen 3-0-ra, a Sturm Graz II ellen 4-1-re, az FK Čukarički ellen 2-1-re nyertünk, míg a felvidéki FC DAC együttesével 1-1-es döntetlent játszottunk, a horvát NK Osijektől pedig 2-1-re kikaptunk.

Két legendánktól is búcsút vettünk júniusban
Rövid idő alatt két legendánktól is el kellett búcsúznunk. 2018. június 19-én helyezték örök nyugalomra a május végén tragikus hirtelenséggel elhunyt tiszteletbeli elnökünket, Kovács Ferencet. Egy héttel később pedig végső búcsút vettünk klubunk történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő egykori elnökétől, Bencsik Istvántól. 

Hat év után ismét bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe
A MOL Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdhette el nemzetközi kupaszereplését 2018 nyarán. Első ellenfelünk a luxemburgi bajnokcsapat, az F91 Dudelange volt. Idegenben 1-1-es döntetlent értünk el, a visszavágón pedig 2-1-re nyerni tudtunk. A bolgár bajnok Ludogorets ellen már nem mi számítottunk az esélyesnek, azonban idegenben sikerült végig nagyon fegyelmezetten, kocentráltan futballoznunk, és a 0-0-ás döntetlent követően hazai pályán 1-0-ra nyertünk. A harmadik selejtezőkörben a svéd bajnokcsapaton kellett túljutnunk, és mivel az első meccsen Malmöben 1-1-es döntetlent játszottunk, a visszavágón, hazai pályán elért 0-0 azt jelentette, hogy idegenben lőtt góllal mi jutottunk tovább a BL rájátszásába. Ez egyben azt is jelentette, hogy az EL-csoportkör már biztosan megvan. Az, hogy végül nem sikerült a még nagyobb bravúr, a BL-csoportkör kiharcolása, csak egy hajszálon múlt. A görög bajnok 2-1-re nyerni tudott ellenünk itthon, idegenben pedig 1-1-es végeredmény született, így végül az AEK Athén folytathatta a BL csoportkörben, mi pedig az EL-ben.

Az Európa Ligában az "L" jelű csoportba kerültünk, ellenfeleink pedig a Chelsea, a BATE Borisov és a PAOK voltak. Hazai mérkőzéseinket, a BL-rájátszáshoz hasonlóan a fővárosi Groupama Arénában játszottuk, többnyire zsúfolásig megtelt lelátók előtt. A BATE ellen 2-0-ás hazai vereséggel kezdtük a csoportkör küzdelmeit, Londonban 1-0-ra kaptunk ki a Chelseatől, a PAOK-ot azonban sikerült idegenben 2-0-ra, itthon pedig 1-0-ra legyőznünk. Fehéroroszországban aztán ismét 2-0-ra kikaptunk, végül óriási bravúrt értünk el, hiszen decemberben Budapesten 2-2-t játszottunk az angol sztárcsapattal. 7 ponttal a csoport harmadik helyén végeztünk, mindössze két ponttal maradtunk le a továbbjutást érő második helyről, ahol a BATE végzett. 

Második helyen végeztünk az őszi szezonban és a Magyar Kupa-akadályokat is hiba nélkül vettük
A bajnoki küzdelmeket az újonc Kisvárda ellen kezdtük és rögtön olyan sikert értünk el, melyre klubunk történelmében korábban még sosem volt példa. Az első vereségünket a 8. fordulóban a Puskás Akadémia ellen szenvedtük el - igaz ez csupán a hatodik bajnokink volt, hiszen a sikeres nemzetközi kupaszereplés miatt a Mezőkövesd és az Újpest elleni bajnokinkat is el kellett halasztani a 3. illetve a 6. fordulóból. Az ősz egyik legnagyobb bajnoki rangadóján, idegenben, 2-0-ás hátrányból sikerült pontot mentenünk a Ferencváros ellen. A nemzetközi kupameccsek és a bajnokik mellett szeptemberben már a Magyar Kupában is pályára léptünk, és a Cigánd otthonában magabiztosan nyertünk 2-0-ra. Októberben pedig elérkezett a várva várt pillanat, a MOL Vidi FC végleg hazaköltözött Székesfehérvárra, ráadásul az Újpest ellen győzelemmel avattuk fel a MOL Aréna Sóstót. A naptári évet, három nappal a Chelsea elleni hazai 2-2-t követően, egy Ferencváros elleni 2-1-es sikerrel zártuk, ezzel 5 pontra sikerült megközelíteni a zöld-fehéreket a téli szünet előtt.

Téli felkészülés - spanyol edzőtábor és érkező/távozó játékosok, bővülő szakmai stáb
A felkészülést január 7-én a szokásos év eleji orvosi vizsgálatokkal kezdte csapatunk. Egy nappal később csatlakozott a kerethez Elek Ákos, másnap pedig Fiola Attila és Stopira hosszabbítottak szerződést klubunkkal. Futács Márkó a spanyolországi edzőtáborban írta alá szerződését klubunkkal, míg a spanyol Joan Campins - szabadon igazolható játékosként - márciusban lett a Vidi játékosa. Nem csak futballistákkal bővül télen a csapat kerete, hanem a szakmai stábba is érkezett erősítés: Djordje Jorovics az edzői stábba, míg Tóth Zsolt az orvosi-teambe érkezett. A játékosmegfigyelő-hálózatunk is tovább bővült, régi ismerősök is visszatértek a MOL Vidihez. A téli átigazolási időszakban távozott a csapattól Stefan Scsepovics, míg Tóth Bence a Vasashoz, Sós Bence a Puskás Akadémiához került kölcsönbe, Bolla Bendegúz pedig, aki ősszel Siófokon futballozott, tavasszal a ZTE együtteséhez került, ugyancsak kölcsönbe. Spanyolországban 6 nemzetközi felkészülési meccset játszottunk, kétszer nyertünk (MOL Vidi FC - 1. FC Kaiserslautern 2-0, MOL Vidi FC - Dalian Yifang FC 2-0), kétszer döntetlent játszottunk ( MOL Vidi FC - RB Linense 1-1, MOL Vidi FC - Beijing Renhe FC 1-1) két alkalommal pedig kikaptunk (MOL Vidi FC - Kína U25 0-3, MOL Vidi FC - Sparta Praha 1-3)

Rövid időn belül klubunk két legendája is távozott közülünk
Sajnos 2018 nyara után az új év első hónapjában is búcsút kellett vennünk két legendánktól, Horváth Lajos és Németh Lajos távoztak közülünk.

Beragadtunk a tavaszi szezon rajtjánál, ezüstérem a bajnokságban, de a Magyar Kupát mi nyertük
Nem kezdtük jól a tavaszi szezont, egymás után kétszer is kikaptunk hazai pályán (MOL Vidi FC - PAFC 0-3, MOL Vidi FC - DVTK 1-2), így az ötpontos hátrányunk gyorsan kilencre nőtt a bajnokságban a Ferencvárossal szemben. A következő nyolc bajnokiból hiába tudtunk hetet megnyerni, végül nem sikerült a Ferencvárost megelőznünk, áprilisban ugyanis a két csapat bajnokiján 4-1-es ferencvárosi siker született. A Magyar Kupában azonban szárnyalt a csapat, a negyeddöntőben a Ferencvárost, az elődöntőben pedig a DVSC-t búcsúztattuk kettős győzelemmel. A május 25-i döntőben pedig a Bp. Honvédot is sikerült 2-1-re legyőznünk, így a Magyar Kupát száz százalékos teljesítménnyel nyertük meg úgy, hogy a bajnokot és a bronzérmest is oda-vissza legyőztük, a döntőben pedig a negyedik helyezett Honvédot sikerült két vállra fektetnünk.

 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek