hu en
2010. Április 24. 20:00
Helyzetei alapján győzelmet érdemelt volna a Vidi!

A Soproni Liga 24. fordulójában a Videoton FC - végigtámadva a mérkőzést - gól nélküli döntetlent játszott a Ferencváros ellen.

Egyszerű játék a labdarúgás. Az nyer, aki több gólt rúg, mint az ellenfele. Egyszerű, de ugyanakkor fura, sőt mondhatjuk, igazságtalan játék is a labdarúgás: döntetlen, mondjuk, ha a két csapat ugyanannyi gólt szerez (vagy éppen nem szerez gólt), és ugyanannyi pontot, elismerést kap mindkét csapat. Akkor is, ha az egyik mindent megtett a győzelemért, míg a másik minden energiáját arra mozgósította, hogy ölje a játékot. Eszébe sem volt építkezni, minden energiáját lekötötte a rombolás.
Craig Short azt nyilatkozta a mérkőzés előtt, csapata, a Ferencváros, a következő két meccsén, a Videoton ellen idegenben, majd az Újpest ellen az Üllői úton, négy pontot szeretne gyűjteni. Nem kell ahhoz különösebben vájtfülűnek lenni, hogy ki-ki megértse: a Fradi egy pontért, egy döntetlenért jött Sóstóra.
A játékban, a hadrendben ez nem okozott különösebb meglepetést, legfeljebb azok csalódtak, akik a Ferenczi-Elding párostól vártak némi akciót – nem jutott rá energia, a vendégcsapat játéka kimerült a játék tördelésében, az időhúzásban, a gól elkerülésére tett erőfeszítésekben.
Hogy ennek a Videoton mennyire találta az ellenszerét?
Azt gondoljuk, különösen az első félidőben, jól, sőt helyenként nagyon jól játszott a Vidi. A támadók közül ezúttal Nikolics előtt adódott a legtöbb lehetőség, de Farkas II Balázs, vagy Andics lábában, Sándor György fejében is benne volt a gól. Aki nem látta a mérkőzést, egy pillanatig se higgye azt, hogy a támadók a jó lehetőségnél is jobbat kerestek, esetleg túljátszották a helyzeteket: nem, egyszerűen csak – talán a tét, talán a koncentráció, talán a rutin hiánya miatt – a helyzetek végén nem sikerült az i-re a pontot feltenni, sorra maradtak ki a lehetőségek. Tegyük azt is hozzá, Megyeri, a Ferencváros kapusa nagyon jó napot fogott ki, és inkább számtalan, mint számos alkalommal, bravúrral mentette meg kapuját a góltól.
Helyzetei alapján győzelmet érdemelt volna a Videoton, a pontosztozkodás a mérkőzésen gyakorlatilag végig csak védekező Ferencváros számára hízelgő. Csapatunk az egy ponttal, továbbra is listavezető, a Videoton előnye két pont a címvédő Debrecen előtt.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek