hu en
2013. Május 12. 20:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
TUDÓSÍTÁS
Nem sikerült a pontszerzés Debrecenben

Fordulatos, jó mérkőzésen bár vezettünk, végül a tavalyi bajnok fordítani tudott.

Viharfelhők gyülekeztek Debrecen felett a mérkőzés előtt egy órával, nagyon úgy tűnt, nem ússzák meg a játékosok egy kiadós eső nélkül, de végül csapadék nélkül zajlott le az OTP Bank Liga 27. fordulójának rangadója, a Loki - Vidi derbi.

Nagy iramban kezdtek a csapatok, egyből látszott, hogy mindkét együttes számára csak a győzelem elfogadható, éppen ezért, bár a meccs elején nem voltak óriási lehetőségek egyik oldalon sem, jól szórakozott a 7000 fős publikum. Gyurcsó elfutásai, Torghelle fejese és Kovács csavarása jelentett veszélyt az egyik, míg Bódi lövése és Ferenczi beadásai a másik oldalon az első 20-25 percben. Mire elértünk volna a 30. percig, vezettünk, méghozzá nem is akármilyen góllal: Mitrovics remek labdát adott Kovácsnak, akinek lövését még kiütötte a Loki kapusa, érkezett azonban Torghelle és közelről nem hibázott. A gól után Viníciust sajnálatos módon, sérülés miatt le kellett cserélni, Caneira érkezett a helyére.

Pár perc múlva Juhász és Coulibaly ütközött a tizenhatosunkon belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A labdának a fiatal Ferenczi futott neki, ám bal a lábas, bal alsóra tartó lövését Tujvel gyönyörű vetődéssel megfogta. Úgy tűnt, előnnyel mehetünk pihenni, de a 39. percben Bódi góljával mégis egyenlített a Debrecen.

A második játékrész első helyzete előttünk adódott, Kovács megszerezte a labdát a hazai tizenhatosnál, lövése egy védőt is érintve csattant a kapufán. A szünetben a Pölöskei helyére beállt Kulcsár alig 10 perccel később megszerezte a vezetést a Lokinak: egyedül törhetett kapura, Tujvel mellett is elhúzta a labdát és a hálóba passzolt.

A hátralévő időben mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, az utolsó 15 percre már Juhász is a támadó sorban szerepelt, de nem sikerült betalálnunk. A vereség ellenére továbbra is a második helyen állunk, szombaton a Kaposvár együttesét fogadjuk a Sóstói Stadionban. 
 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek