hu en
2013. Április 17. 21:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
TUDÓSÍTÁS
Győrben kell kiharcolnunk a továbbjutást

Rengeteg helyzetet alakítottunk ki a Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzésén, de az ETO nagyon jól használta ki két lehetőségét és nyert.

A mérkőzés előtt Tassy Márk, a Vidi ügyvezetője és Tóth Balázs csapatkapitány köszöntötte Kővári Lászlónét nyugdíjba vonulása alkalmából, aki 18 évig segítette munkájával a klubot. A találkozó kezdőrúgását Dávid Kornél, az Alba Regia SC elnöke végezte el abból az alkalomból, hogy az Alba Fehérvár kosárcsapata néhány héttel ezelőtt megnyerte a Magyar Kupát. 

Az első percek után látszott, hogy a Győr a biztos védekezésre helyezi a hangsúlyt, mi viszont hatalmas lendülettel kezdtük a találkozót. Nikolics rögtön az elején ígéretes helyzetből lőtt fölé, a 10. percben pedig hiába bombázott gyönyörűen a kapuba, les miatt érvénytelenítették a találatot. Mitrovics, Zsótér és Gyurcsó is próbálkozott távoli lövésekkel, de vagy Stevanovic védett vagy nem találtuk el a kaput. A 31. percben gyakorlatilag az első helyzetéből megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Strestik lőtt a jobb alsóba a tizenhatosunkról. A gól után semmit nem változott a játék képe, a Győr védekezett, mi támadtunk, és inkább távolabbról próbálkoztunk, miután teljesen betömörültek kapujuk elé a zöld-fehérek, de nem tudtunk a kapuba találni, 0-1 volt a félidő.

A második játékrészt ugyanúgy kezdtük mint az elsőt, a kapujuk elé szögeztük a vendégeket, Juhász Roland is felhúzódott a támadó sorba (később visszatért a védelembe, majd újra elöl játszott). A Siófok ellen ragyogóan bevált húzás majdnem itt is gólt ért, hiszen válogatott védőnk óriási felső kapufát lőtt ballal a 47. percben. Gyurcsó beadásaiba és Vítor Gomes valamint Mitrovics lövéseibe az utolsó pillanatban mindig beleért valaki, vagy legvégső esetben Stevanovic védett. Az ETO a második félidei első kontrájából újabb gólt szerzett, Tokody fejezett be egy akciót góllal.

A kétgólos hátrányban mindent megpróbáltunk, a korábban beállt Álvarez után pályára lépett Paraiba és Torghelle is, de ma este minden próbálkozásunk kifelé pattant, pedig nem volt kevés belőlük. Hátra van még azonban a visszavágó május 8-án, amikor nagyon nehéz helyzetből, de még kiharcolhatjuk a továbbjutást.

Az alábbi videón megnézheti a találkozó összefoglalóját.

CÍMKÉK
Magyar Kupa tudósítás 2012-2013 Magyar Kupa Videoton FC - Győri ETO FC
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek