hu en
2013. Január 25. 17:30  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián
INTERJÚ A VEZETŐEDZŐVEL
"Élvezetes támadófocira törekszem"

Vezetőedzőnk, José Gomes szakmai elképzeléseiről, a csapat játékstílusáról nyilatkozott, és üzent a szurkolóknak.

Mi volt az az ok, ami miatt a Vidit választotta?

Mielőtt a Videoton FC megkeresett, voltak más ajánlataim is, én azonban nem szeretek olyan csapatnál dolgozni, amelynek csupán az a célja, hogy ne kapjon ki és maradjon bent az első osztályban. Számomra lényeges, hogy minőségi munkát végezhessek. A Videoton FC egy európai színvonalú klub, amely még többre vágyik. Már most is nagyon szervezett, de a még magasabb színvonal elérésére törekszik minden területen. Minden évben elvárás az európai kupaszereplés. A klub elképzelései egybeesnek az én elképzeléseimmel, mert én ugyancsak a folyamatos fejlődés híve vagyok. Úgy gondolom, hogy a Videoton FC-nek minden évben a bajnoki címért kell harcba szállnia. Egészen más érzés, ha azért dolgozhatsz, hogy minden meccset megnyerj, mint ha csupán a vereség elkerülése a cél. Szóval számomra a klub ajánlatában az igazán vonzó a szervezettség és a jó körülmények voltak, illetve az, hogy mindenki eredményeket akar. Tudom, hogy amikor a főnökeim eredményt követelnek tőlem, akkor az nyomást helyez rám, de pont ez az, amit szeretek: nyomás alatt dolgozni. Ezt a jó értelemben vett nyomást át szeretném helyezni a játékosokra is, hogy közösen tegyünk meg mindent a győzelemért.

Hogyan fogalmazná meg edzői hitvallásának legfontosabb alapelveit?

Azt szeretem, ha csapatom labdabirtoklással irányítja a mérkőzést. Vannak csapatok, amelyek bizonyos területet és a labdát is átengedik az ellenfélnek, és a saját területük kontrollálásával irányítják a játékot. Én azt részesítem előnyben, ha a csapat a labda birtokában irányít. Ehhez labdabirtoklásra és magas fokú technikai képzettségre van szükség, hiszen rengeteget kell passzolni, vagyis jól kell kezelnünk a labdát és a passzokat jól kell átvennünk. Nos, én ezt a játékstílust kedvelem a legjobban. A támadófelfogás híve vagyok, szeretem, amikor még a szélsőhátvédek is részt vesznek a támadásainkban, de ehhez technikás játékosokra van szükség, és természetesen nagyon jó pályára, hiszen a sokpasszos stílus rossz talajon nem megvalósítható. Ugyanakkor fel kell készülnünk arra is, ha a gyepszőnyeg nem alkalmas a sokpasszos játékra. Ezért szükségünk van más taktikai elemekre is. Azokban az esetekben pedig, amikor elveszítjük a labdát, a csapatnak minimalizálnia kell azt a területet és időt, amely alatt az ellenfél felépítheti támadását. Ekkor azonnal nyomás alá kell helyeznünk az ellenfél játékosait. Azt szeretném, ha a játékosaimon látszódna ez a felfogásbeli különbség, vagyis mást játsszanak, amikor nálunk van a labda, és mást, amikor elveszítjük azt.

Én úgy nőttem fel, hogy még láttam a magyarokat az általam felvázolttól egy kicsit eltérő stílusú, de mégis nagyon hasonló, sokpasszos focit játszani. Gyönyörű támadófocit láttam tőlük. Amennyire lehetséges, ebből szeretnék valamit átadni a csapatomnak. Ahogy azt mindenki tudja, nagyon szoros kapcsolatban állunk a Puskás Akadémiával, így szeretném, ha ez a stílus meghonosodna az ottani csapatoknál is, hogy később a fiatalok ezt a mentalitást hozzák majd magukkal a felnőtt csapathoz, azaz sokpasszos támadófocit játsszanak. Azt szeretném, hogy minél többen gyönyörködjenek a játékunkban, és minél többen kijöjjenek a stadionba. A labdarúgás sport, de ugyanakkor látványos szórakoztatás is, az emberek pedig akkor jönnek ki a stadionba, ha ott jól szórakoznak. Röviden így vázolnám fel edzői filozófiám lényegét.

Mit üzen, mit ígér a Vidi szurkolóinak?

A szurkolóktól azt kérem, hogy továbbra is támogassák a csapatot, cserébe pedig azt ígérem, hogy a csapat minden alkalommal a maximumra fog törekedni. Mindent megteszek azért, hogy az elképzeléseim megvalósulhassanak, és a csapat élvezetes játékot, támadófocit játsszon. Tudom, hogy a szurkolók erre vágynak. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó kapcsolat alakul majd ki közöttünk!

CÍMKÉK
edző José Gomes
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek