hu en
2012. Augusztus 26. 21:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
VIDEOTON FC - SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (0-0)
Gyurcsó három perc alatt két gólt szerzett

Az első félidőben nem láthattunk gólt, fordulás után Gyurcsó gyorsan kétszer is a vendégek kapujába talált. A kiállítás miatt izgalmas volt a hajrá, de végül megérdemelten nyertük meg a rangadót.

Az elmúlt hetek időjárásához képest meglehetősen hűvős, szeles időben kezdődött az OTP Bank Liga 5. fordulójának zárómérkőzése.

Az első lehetőségre öt percet kellett várni, ekkor egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Haraszti került helyzetbe, az ötös sarkáról leadott lövését azonban Rózsa szépen védte. A 10. percben Haraszti kényszerítőzött Uros Nikoliccsal, majd középre adott, az érkező Gyurcsó csupán centikkel maradt le a beadásról. Uros Nikolics és Haraszti egyébként több alkalommal is zavarba hozták a vendégek bal oldali védelmét a későbbiekben is. Újabb öt perc elteltével ismét gólhelyzetet alakítottunk ki a vendégek kapuja előtt, előbb Renato Neto lövése vágódott le a védőkről, majd Haraszti ismétlése is elakadt a fehér mezes játékosokban. Percekkel később Gyurcsó 22 méterről elvégzett szabadrúgását védte Rózsa bravúrral. A 22. percben lőtt először kapura a Haladás, igaz Schimmer kísérlete méterekkel Bozsovics kapuja fölé szállt. Az első játékrész második felében Kovács több alkalommal is próbálkozott távoli átlövésekkel, a labda azonban minden alkalommal, ha csak centikkel is, de mellé ment. Az első félidőben a Haladás elég sokszor tördelte a játék ritmusát a 16-os előterében elkövetett szabálytalanságokkal, ennek is volt az köszönhető, hogy nem tudtuk mezőnyfölényünket helyzetekre, illetve gólra vagy gólokra váltani.

Szünetben egyik edző sem cserélt, a játék képe mégis annyit változott, hogy többet birtokolta a Haladás a labdát, mint az első félidőben. Igazán nagy gólhelyzet azonban egyik kapu előtt sem alakult ki. Egészen a 61. percig, amikor is Kovács hagyta faképnél védőjét, majd éles szögből kapura lőtt, amit Rózsa ugyan még védeni tudott, de a kipattanóra menetrendszerűen érkezett Gyurcsó, és 6 méterről a kapuba lőtt (1-0).

Nem telt el 3 perc, és Gyurcsó megduplázta a góljainak a számát, ezzel pedig csapatunk előnyét is. Ezúttal Haraszti hagyta le védőjét, majd pontosan centerezett a bal szélről Gyurcsónak, aki nem hibázott, 6 méterről magabiztosan lőtt a vendégek kapujába (2-0).

Amikor már úgy tűnt, hogy az utolsó negyedórában nem történik majd semmi említésre méltó esemény, akkor egy rossz ütemű becsúszást követően Andó-Szabó Sándor kiállította a csereként pályára lépő Szolnokit. Az emberelőnyt gyorsan gólra váltották a vendégek, a mérkőzés 80. percében Radó beadását fejelte közelről kapuba Andorka (2-1).

A találkozó utolsó percei nem csak jó iramot, de izgalmakat is tartogattak mindkét csapat szurkolói számára. A 92. percben egyenlíthetett volna a Haladás, Halmosi szögletét követően Iszlai lőhetett közelről kapura, Bozsovics azonban hatalmas bravúrt bemutatva védett.

Csapatunk teljesen megérdemelten tartotta itthon a 3 pontot, igaz Szolnoki kiállítása után nagyon izgalmas volt a hajrá, de a Haladás erejéből csak a szépítésre futotta.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek