hu en
2012. Augusztus 09. 22:15  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
KAA GENT - VIDEOTON FC 0-3 (0-1)
Felállva tapsolták meg a belgák is a Vidit

Csapatunk szenzációs estét szerzett minden Vidi-szurkolónak és fociszerető magyarnak! Az elmúlt 25 évet figyelembe véve a legnagyobb nemzetközi sikerünket ünnepelhetjük!

1-0-s, vagyis minimális előnnyel utaztunk Gentbe, a csütörtök esti EL-visszavágóra. A hazaiak nagyon fogadkoztak, hogy már az első percben gólt fognak nekünk lőni, a továbbjutás kérdése pedig nem lesz sokáig kérdés.

Nos, a látottak alapján nem volt teljesen alaptalan a kijelentésük, gyakorlatilag - ahogy az várható volt - egyből nekünk estek. Conte már az első percben gólt szerezhetett volna, azonban Bozsovics önfeláldozóan rávetődött a labdára. Az első 10 percet két újabb hatalmas belga helyzet zárta, mindkétszer N'Diaye hagyta ki a kihagyhatatlannak tűnőt. Aztán a mérkőzés 13. percében Mitrovics a saját 16-osának előteréből adott egy olyan gólpasszt, amelyre csak a legfelkészültebb futballisták képesek. A körülbelül 40 méteres indítást Oliveira higgadtan lekezelte, majd a kapusra vezette a labdát, és 15 méterről hidegvérrel a bal alsóba lőtte azt. 0-1.

Mindez azt jelentette, hogy összesítésben már két gól volt az előnyünk, vagyis a belgáknak három lőtt gól jelenthette volna a továbbjutást. Ezért egyébként mindent meg is tett a hazai csapat, az első félidő nagy részében nyomás alatt tartotta kapunkat a KAA Gent, azonban - főleg N'Diaye - a legnagyobb lehetőségeket is elpuskázták. Csapatunk játékán egyáltalán nem látszódott sem a megilletődöttség, sem pedig az idegesség, roppant taktikusan, és éretten játszottunk, amikor pedig kellett, akkor Fortuna is besegített. Mint például a mérkőzés 25. percében, amikor N'Diaye fejese a felső lécen csattant. Az első játékrész második felében valamelyest csökkent a hazaiak nyomása, kevesebb helyzetet tudtak kialakítani a kapunk előterében. Főleg a bal szélről próbálkoztak beívelésekkel, azonban többségüket sikerült kapusunknak, valamint védőinknek hatástalanítaniuk.

A második félidő ismét egy Conte-helyzettel indult, Bozsovics azonban magabiztosan fogta az éles szögből leadott lövést. Az 57. percben újabb nagy lehetőséget hagytak ki a hazaiak, az egyik belga szélső cselezett befelé a 16-oson belül, majd kapura tüzelt, Caneira azonban önfeláldozóan a labda útjába vetődött. A 64. percben Brüls elveszítette a fejét, és nagyon nehéz helyzetbe hozta csapatát, ugyanis az éppen bedobáshoz készülődő Tóth Balázst rúgta meg, amiért a lengyel játékvezető egyből felmutatta a piros lapot - teljesen jogosan. Az emberelőnyünket gyorsan gólra, sőt gólokra váltottuk. A 67. percben Bozsovics dobta ki a labdát a félpályán túlra (!), amit Nikolics lekezelt, majd védőjét leküzdve iramodott meg a hazai kapu felé, és Oliveirahoz hasonlóan nagyon magabiztosan értékesítette a ziccert. 0-2.

Sőt négy perccel később újabb gólt lőtt Niko, ezúttal a csereként pályára lépő Kovács harcolta ki a helyzetet, amit aztán csatárunk ismét roppant magabiztosan váltott gólra. 0-3.

Az utolsó 20 percben újabb helyzetet már nem láthattunk, azonban a 85. percben még egy piros lapot mutatott fel a hazaiaknak a spori. A csereként pályára lépő Messoudi 10 perc alatt gyűjtött össze két sárgát, így végül 9 emberrel fejezte be a meccset a KAA Gent.

Csapatunk óriási lelkesedéssel, hatalmas győzelmet szerzett a Gent otthonában, a pályáról levonuló csapatunkat pedig a hazai nézők is felállva tapsolták meg, ezzel is elismerve azt, hogy a jobbik csapat jutott tovább a párharcból. SZÉP VOLT FIÚK, HAJRÁ VIDI!

CÍMKÉK
tudósítás 2012-2013 UEFA Európa Liga KAA Gent - Videoton FC
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek