hu en
2012. Június 26. 19:59  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
ND MURA 05 - VIDEOTON FC 1-2 (1-0)
Győztes gól az utolsó percben

Szerencsétlen öngóllal korán hátrányba kerültünk, ezt követően szinte felbillent a pálya, nyomasztó fölényünket az utolsó percekben sikerült gólokra váltanunk.

Nagyszerű időben, egy igazi "ékszerdobozban" léptünk pályára a szlovén bronzérmes ellen. Az első percek tapogatózó játéka a 10. minutumban egy peches öngóllal zárult: egy szlovén játékos a jobb szélen tisztára játszotta magát, majd a középre érkező labdát Vinícius próbálta szögletre menteni, a labda azonban a felső lécről a gólvonal környékére pattant. A partjelző jelzésére a játékvezető gólt ítélt.

A találat szerencsére egyáltalán nem fogta meg csapatunkat, egyre többet birtokoltuk a labdát, és mindkét szélen aktívak voltunk. A hazai védelem azonban stabil lábakon állt, nem igazán sikerült helyzetet kialakítanunk, ami nem is csoda, hiszen gyakorlatilag megszállták a saját 16-osuk előterét, volt hogy hosszú percekig 8-9 szlovén játékos tartózkodott a büntetőterület környékén.

Fordulás után még nagyobb nyomást helyeztünk ellenfelünkre, és a cseréknek köszönhetően megélénkült a támadójátékunk. Perics jól szállt be a játékba, szinte azonnal helyzetbe került. A 86. percben Kovács István két szép csel után lövésre szánta el magát 18 méterről, és a labda védhetetlenül vágódott a hosszú alsó sarokba. A hazaiak hiába húzták az időt, végül nem sikerült kibekkelniük a meccset, hiszen egy szenzációs támadás végén Oliveira nagyon szép gólt szerzett, de mindenképp meg kell említeni a nagyszerű gólpasszt jegyző Pericset is.

A részletekért olvassa el online-közvetítésünket!

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek