hu en
Videoton FC Végeredmény 1-2
Ferencvárosi TC
Magyar Kupa
Magyar Kupa, 2015-2016
Negyeddöntő - Visszavágó
2016.03.02., Szerda @ 18:00
Felcsút, Pancho Aréna
2284 néző
Felhős, 7 Celsius-fok
0 Gól 0
0 Kapu felé tartó lövés 0
0 Tizenegyes 0
0 Szöglet 0
0 Sárga lap 0
0 Kiállítás 0
Játékvezető:
Kassai Viktor
Asszisztensek:
Ring György, Tóth II. Vencel
Tartalék játékvezető:
Erős Gábor
90 +4.Vége, 2-1-re nyert a Fradi, összesítésben 2-2 lett a párharc vége, a zöldek több idegenben szerzett góllat továbbjutottak.
90 +3.Oliveira is sárgát kapott, Cukicot rúgta meg.
90 +2.Nem tudunk nagy helyzetet kialakítani a Fradi kapuja előtt, pedig már Juhász is centert játszik. 
90 +1.Juhász fejese után Kovács is továbbfejelte a labdát, Feczesin elől Böde mentett a saját kapuja előtt.
90.4 perc a ráadás.
89.Simon Feczesint kereste középen, hosszú volt az átadás.
87.Haraszti szögletét kivágták a rövidről.
86.Egy lepattanó labdát Haraszti lőtt rá egyből, levágódott a blokkról.
85.Varga helyett Cukic jött.
84.Nagy kakaskodás, melynek végén Suljic és Trinks is pirosat kapott.
83.Pátkait már kispadról állította ki Kassai. Valószínűleg szövegelés miatt.
82.Haraszti jött Pátkai helyett.
81.Hihetetlen balszerencse! Lamah a kapufára rúgta a tizenegyest, ami visszapattant Kovácsikra, majd onnan a hálóba. 2-1-re vezet a Fradi és továbbjutásra áll.
80.Varga beadásába Stopira ért bele kézzel a tizenhatoson belül, Kassai büntetőt ítélt.
78.Lamah középre lőtt labdája ment el nagyon veszélyesen a kapunk előtt, szerencsére nem volt érkező.
77.
76.Feczesin léphetett ki Pintérrel a nyakán, mindketten a földre kerültek, Kassai kifelé ítélt szabadot. 
75.Trinks végezhetett el egy szabadrúgást 30 méterre a kapunktól, Juhász fejelte ki az ívelést.
72.Varga beadása ment el keresztben a kapunk előtt, Nego belefejelt a labdába, Kovácsik pedig lehúzta.
71.Az elmúlt percekben a Fradi birtokolja a labdát, de nem tudnak komoly helyzetet kialakítani.
69.Suljic passza után Oliveira egyből játékba akarta hozni a hosszún Kovácsot, pontatlan volt az átadása.
67.
66.Sestakot Radó váltja.
65.Pintér lőtt kevéssel fölé 28 méterről.
64.Pölöskei helyett Suljic a pályán.
63.Trinks lőtt 30 méterről nagyon fölé.
62.Pölöskei szabadrúgása után Stopira fejelt az ötösről, a hosszú mellé ment a labda.
61.A legfrissebb hírek szerint Danilovics combja sérült meg.
61.Trinks szögletét Juhász fejelte ki a rövidről.
60.Nego passzát Dibusz szedte fel kicsúszva Feczesin elől.
59.
57.Sajnos nem tudja folytatni Danilovics, Kovácsik áll be.
55.Danilovicsot kell ápolni, áll a játék.
52.Egyenlített a Fradi. Lamah balról érkező beadását Böde átvette, lefordult és 5 méterről a hálóba bombázott.
51.Szép támadás végén Feczesin adott középre balról, de nem érkezett senki a hosszún.
50.Varga tört be a tizenhatoson belülre, majd egy csel után a földre került Juhász mellett. Kassai nem ítélt büntetőt.
48.Pölöskei szögletét Nalepa fejelte ki.
47.Oliveira nagyon beültette a hintába Ramirezt, a beadását azonban kivágta egy védő.
47.Böde állt be szünetben Nagy Ádám helyére.
46.Elkezdődött a második félidő.
45.Vége az első félidőnek.
44.Dilaver beadását Varga hosszan vette át, Stopira mentett.
42.Lamah ugratta ki Sestakot, aki ziccerben vezethette a labdát Danilovicsra, kapusunk azonban remekül hárított a lövés után. Óriási bravúr volt!
40.Lamah próbálta kiugratni Sestakot, Danilovics azonban megszerezte a labdát.
39.Oliveira tekert a kapu elé jobbról, az érkező Feczesinnek kicsit hosszú volt a labda, ami így Dibuszé lett.
37.Trinks emelt a kapu elé egy szabadrúgást, amit Juhász kifejelt, Sestak egyből kapura lőtt 12 méterről, Simon mentett a gólvonal előtt.
36.Trinks csavart méterekkel a bal felső mellé 21 méterről.
34.Trinks szögletébe Lamah csúsztatott bele, de nem tudta kapu felé irányítani a labdát.
33.Juhász szerelte nagy helyzetben Sestakot.
32.
31.Pölöskei szögletét Dibusz ütötte ki.
30.Oliveira került helyzetbe, az utolsó pillanatban mentett előle egy védő.
28.Feczesin kapott jó indítást, megindult a kapu felé, de rossz megoldást választott és elveszítette a labdát.
25.Lamah veszélyesen adott laposan középre balról, Juhász jó helyen volt.
23.Az már biztos, hogy hosszabbítás nem lesz. 
22.
21.GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! Pölöskei ívelt a kapu elé egy szabadrúgást jobbról, Stopira pedig 8 méterről védhetetlenül fejelt a kapu jobb oldalába! 
20.Nalepa rúgta fel Kovácsot, sárga lap. 
19.
18.Varga centerezése után Lamah sarkalt a jobb alsó mellé közelről, de az asszisztens lest jelzett.
16.Simon lábára csúszott rá Sestak, sárga lap.
14.Oliveira egy szép csel után próbálta Feczesint kiugratni, de rövid volt az átadása.
12.Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Gera gurított középre balról, Juhász kivágta a labdát.
11.Trinks ívelt a kapunk elé egy szabadot, Juhász fejelte ki a labdát.
10.Simon csúszott oda Trinksnek, sárga lap.
8.Varga próbálkozott egy szabadrúgással 25 méterről, a sorfalról levágódott a labda.
6.Oliveira próbálta szöktetni Feczesint, Nalepa menteni tudott.
4.Trinks szöglete után Lamah fejelt fölé 6 méterről.
3.Trinks szabadrúgását Danilovics öklözte szögletre.
2.Varga beadása után Sestak fejelt a jobb alsó mellé.
1.Elkezdődött a meccs!
-5.Érkeznek a csapatok.
-10.Piros-kékben játszunk majd, a vendégek pedig tiszta fehérben.
-15.Befejezték a melegítést a csapatok.
-20.
-25.Az előrejelzések szerint nem lesz csapadék a mai meccs ideje alatt, 5-7 Celsius-fok várható Felcsúton.
-30.A Magyar Kupa elődöntőjében már ott van a DVSC, az Újpest és a Békéscsaba. Az elődöntők sorsolását közvetlenül a mi meccsünk után tartja az MLSZ, tehát még ma este kiderül, hogy kivel játszunk, amennyiben sikerül kivívni a továbbjutást.
-35.Elkezdték a melegítést a csapatok.
-40.Íme a mai kezdőcsapatunk: Danilovics - Nego, Juhász, Lang, Stopira - Simon - Oliveira, Pátkai, Pölöskei, Kovács - Feczesin. 
-45.Thomas Doll, a Fradi mestere úgy fogalmazott, ma nem hibázhat a csapata.
-50.Horváth Ferenc többek között azt mondta a meccs előtt, hogy úgy játszunk majd, mintha 0-0-ról indulna a találkozó.
-55.A Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén 1-0-ra győztünk az Üllői úton. Kattintson és nézze meg Feczesin találatát!
-60.
-65.Köszöntjük szurkolóinkat a Pancho Arénából! 18.00-kor kezdődik a Vidi - Fradi kupavisszavágó!
  • Kezdőcsapatok
  • Cserék
  • Szakmai stábok
Mérkőzés után

Horváth Ferenc:
„Nem mondhatom azt, hogy egy megnyert meccset veszítettünk el, mert a Ferencváros ellen nem lehet ilyet kijelenteni. Százhetven percig kézben tartottuk a párharcot, a Fradinak az első félidő végén egy helyzete volt, azon kívül nem voltak lehetőségeik, nem éreztem, hogy volt bennük több gól. A legjobb tudásom szerint készítettem fel a csapatot és a játékosaim is a legjobbjukat nyújtották, így nagyon fájó ez a vereség – főleg egy ilyen szerencsétlen szituáció után esett góllal. Ha a szombati bajnoki után azt mondtam, hogy az egy nagyon jó győzelem volt, akkor most azt mondhatom, hogy ennek pont az ellenkezőjét éltük át ma este.“

Thomas Doll:
„Ha mind a két mérkőzést nézzük, akkor szerintem megérdemelten jutottunk tovább. Jól kezdtük a meccset, szépen járattuk a labdát, kombinatív játékot mutattunk, de egy szükségtelen hiba után hátrányba kerültünk ezen a kupadöntőnek is beillő mérkőzésen. A szünetben nagyobb kockázatot vállaltunk, hiszen a középpályán eggyel kevesebb játékosunk maradt a két támadó mellett, de Böde Dani ismét ott volt a megfelelő időben, a megfelelő helyen. Nagyon büszke edző vagyok, a lefújás után ezt meg is mondtam az összes játékosomnak, örülök, hogy ott vagyunk az elődöntőben.“

Magyar Kupa
Magyar Kupa, 2015-2016
Negyeddöntő - Visszavágó
Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
2016. Március 02. 21:00  -  Szerző: Acsai N. Ferenc  -  
TUDÓSÍTÁS
A Ferencváros jutott a kupaelődöntőbe

Hiába vezettünk Stopira góljával a 21. percben, végül megfordították a meccset a zöld-fehérek, 2-1-re nyertek és több idegenben szerzett góllal továbbléptek.

Egygólos előnnyel várhattuk a Ferencváros elleni kupavisszavágót, hiszen február 10-én Feczesin Róbert góljával nyerni tudtunk a Groupama Arénában. A felcsúti találkozó gyászszünettel kezdődött, a jelenlévők a hétvégén tragikus autóbalesetben elhunyt DVSC-szurkolókra emlékeztek.

Rögtön a meccs elején előbb Sestak, majd Lamah fejese kerülte el a kapunkat. A Ferencváros birtokolta többet a labdát, de nem tudtak helyzetbe kerülni a vendégek, mi viszont az első lehetőségünket gólra váltottuk: Pölöskei ívelt a kapu elé egy szabadrúgást jobbról, Stopira pedig 8 méterről védhetetlenül fejelt a kapu jobb oldalába, ezzel összesítésben már kétgólos előnybe kerültünk. (1-0.)

A 30. percben Oliveira került helyzetbe, ám az utolsó pillanatban menteni tudott egy védő. A másik oldalon Juhász szerelte gyönyörűen a ziccerben kilépő Sestakot. A 36. percben Trinks csavart fölé 21 méterről, egy perccel később megint Trinks emelt a kapu elé egy szabadrúgást, amit Juhász kifejelt, Sestak egyből kapura lőtt 12 méterről, Simon mentett a gólvonal előtt.A szünet előtt Lamah ugratta ki Sestakot, aki ziccerben vezethette a labdát Danilovicsra, kapusunk azonban remekül hárított, óriási bravúr volt!

A második félidőben beállt Böde Dániel és 7 perc múlva egyenlített: Lamah balról érkező beadását Juhász mellett átvette és 5 méterről a hálóba bombázott. (1-1.)

A gól után pár perccel combsérülés miatt le kellett cserélni Danilovicsot, helyére Kovácsik Ádám állt be. Ez volt kapusunk első tétmeccse a Vidiben. A 76. percben Feczesin léphetett ki Nalepával a nyakán, a zöldek védője elesett és magával rántotta támadónkat is, Kassai viszont kifelé ítélt szabadot. 4 perccel később Varga beadása a tizenhatos vonalánál felugró Stopira kezéről pattant le, Kassai pedig büntetőt ítélt. Lamah a kapufára lőtte a labdát, ami visszapattant a jó irányba vetődő Kovácsikra, majd onnan a hálóba került. Ezzel a góllal már a vendégek álltak továbbjutásra. (1-2.) 

Az utolsó 10 percben a játékvezető kiosztott három piros lapot (egyet a már lecserélt Pátkainak, egyet-egyet pedig az egymással kakaskodó Suljicnak és Trinksnek), mi pedig hiába mentünk egyfolytában előre, nem tudtunk a kapuba találni. 

Összesítésben 2-2-re végződött a párharc, így több idegenben szerzett góllal a Ferencváros jutott a legjobb négy közé, ahol a DVSC-vel találkozik majd. A másik ágon az Újpest a Békéscsabával játszik. Mi szombaton lépünk pályára legközelebb, a Haladást fogadjuk bajnokin a Pancho Arénában.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek