hu en
SK Sturm Graz B Végeredmény 1-4
Videoton FC
Barátságos
Barátságos, 2018-2019
Nyári-téli felkészülési mérkőzések - Nyári felkészülés
2018.06.29., Péntek @ 18:00
Dietersdorf, Waldstadion Dietersdorf
70 néző
26°C, kellemes
0 Gól 0
0 Kapu felé tartó lövés 0
0 Tizenegyes 0
0 Szöglet 0
0 Sárga lap 0
0 Kiállítás 0
Játékvezető:
Franz Josef Krainer
Asszisztensek:
Wolfgang Glössl, Salhudin Causevic
90.Vége a mérkőzésnek, együttesünk 4-1-es sikert aratott a Sturm Graz B fölött az idei negyedik felkészülési mérkőzésen.
88.Elvir Hadzic vezethette a labdát a védelemre három a kettes létszámfölényben, szépen letette jobbra Szabó Bálintnak, aki 14 méterről fölé lőtt.
88.A szögletet semlegesítették.
87.Kovács vitte le az alapvonalig, majd hátraadta, ahol Szabó Bálint lőtt, de blokkolták.
86.Réti lőtt Szabó Bálint harcos labdaszerzése után 15 méterről, Stumberger ezt is kiejtette, de a védők kisegítették.
80.Tamás Krisztián húzott befelé balról, majd jobbal lőtt 18 méterről. A kapus kiejtette a játékszert, amelyre Elvir Hadzic robbant rá és közelről óriási erővel a felső lécre bombázott.
79.
 
78.Szabó Bálint és Mocsi Attila kaptak lehetőséget a gól után, Juhász Roland és Stefan Scsepovics számára véget ért a mérkőzés.
77.GÓL!

Egy magas indításra Sós Bence robbant rá, a kifutó kapus felett fejjel átemelte a labdát, majd az üres kapuba gurított. 4-1!
75.Martin Ehrenreich állt be Zettl helyett.
72.GÓL!

Rétinek pakolt oda egy osztrák játékos, a szabadrúgást Kovács István végezte el, Stefan pedig érkezett középen és csukafejessel a bal alsóba bólintott.
70.Kovács most Stefan Scsepovicsot szöktette volna, ismét lest jelez a partjelző.
67.Kovács indította volna a kontrát, de a fiatal Zettl buktatta, sárga.
66.Stefan indítása után Elvir volt lesen.
63.Újabb szögletet harcoltunk ki.
61.Kovács István tolta el védője mellett, majd letette Sósnak, aki 14 méterről, ígéretes helyzetből végül keresztbe lőtt.
60.Stückler vett le mellel egy labdát tizenhatosunkon, de Tóth Bence tisztázott.
59.
 
57.Cserélt a Sturm, Krienzer helyén Stückler.
57.Stefan pörgette szépen Elvir elé a labdát, aki ziccerben elpöckölte a kapus mellett, de végül mellécsorgott a játékszer.
56.Krienzer 23 méteres lövését fogta Tujvel.
54.GÓL!

Egy bal oldali beadás után Amoah közelről passzolt kapunkba, 1-2.
53.A nyáron a Sturm első keretébe felkerülő Piras fejelt el egy Kovács-indítást, így Stumberger lehúzhatta.
51.
 
49.Tóth Bence fejelt ki egy veszélyes beadást.
48.Kovács Istvánt előbb lesen állították meg, mielőtt ziccerben lépett volna ki, majd később valóban helyzetbe is került, a védők blokkoltak.
47.Kapust cserélt a szünetben a Sturm, Ehmann helyén Stumberger.
47.Nem volt csere a Vidi soraiban.
46.Folytatódik a találkozó!
45.Vége az első játékrésznek, 2-0-ra vezetünk.
45.Trummer fejelte fölé.
44.A Sturm rúghat szögletet.
42.GÓL!

Kovács István tekert középre egy szabadrúgást az oldalvonal felől, Stefan emelkedett a legmagasabbra és gyönyörűen bólintott a kapu jobb oldalába.
39.Lesgólt szerzett a Sturm. Zettl váratlan labdával ugratta ki a tizenhatoson belül Amoah-t, aki elhúzta Tujvel mellett, majd éles szögből a kapuba gurított, ám Glössl asszisztens lest jelzett.
39.Berecz fordult le gyönyörűen emberéről, majd kiugratta volna Stefant, aki azonban újfent lesen tartózkodott.
35.Sikerült felszabadítania a védőknek.
34.Szögletet rúghatunk.
33.Urdl 22 méteres próbálkozását nagyon szépen fogja Tujvel.
30.
 
27.GÓL!

Megvan a vezetés! Sós Bence csúsztatott meg egy ívelést, amellyel így Stefan Scsepovics kiléphetett és 14 méterről magabiztosan a kapuba lőtt.
23.Urdl szerzett labdát, majd Réti szabálytalankodott vele szemben, szabadrúgás.
22.Sós lövése szállt el a kapu felett.
20.Réti labdájával Elvir indult el a jobb oldalon, beadását lefülelték.
17.Ezúttal Elvir labdája találta lesen Sóst.
15.
 
13.Stefant érte ismét lesen Causevic partjelző.
12.Jobb oldali beadást Elvir Hadzic vett le, majd közelről tüzelt, Ehmann azonban hárítani tudott.
11.Másodpercekkel később ismét Krienzert indították, aki ezúttal is ziccerben lépett ki, de Tujvel szögletre hárított.
10.Martin Krienzer lépett ki egy indítással, Juhász előbb becsúszva szerelt, de a labda visszakerült a támadó elé, aki óriási ziccerben lőtt a bal felső fölé.
9.Berecz veszélyes beadását szedte fel a kapus.
8.Stefant találta lesen Kovács indítása.
5.Mintaszerű kontratámadás futott végig a pályán, Kovács István indította Sóst, aki balról középre passzolt, Stefan óriási ziccerben nem talált kaput.
1.Elkezdődött a mérkőzés!
-1.Vonulnak a játékosok a pályára.
-3.Hat válogatott játékos kezd a mai mérkőzésen a Vidi színeiben.
-7.A mieink befejezték a bemelegítést.
-13.Gyülekeznek a szurkolók, igazi futballidő várja a kilátogatókat.
-15.
 
-18.A csapatok már jó ideje végzik bemelegítésüket.
-26.Mai kezdőkapusunk, Tomás Tujvel a 2011 nyári BL-selejtezőkön is a Vidi kapuját őrizte, amikor együttesünk legutóbb a Sturm Graz-cal találkozott.
-38.A Sturm Graz elsősorban fiatal játékosaira számít a mai találkozón.
-45.Marko Nikolics vezetőedző az alábbi tizenegyet küldi pályára kezdőként a mai találkozón: Tujvel - Réti, Juhász, Tóth B., Tamás K. - Varga J. - Berecz, Sós - Kovács I. - E. Hadzic, S. Scsepovics.
-50.
 
-58.A graziak kezdője az alábbi: Ehmann - Piras, Zettl, Ferk, Krienzer, Saurer, Amoah, Trummer, Wetl, Ostermann, Urdl.
-65.Köszöntjük szurkolóinkat Dietersdorfból, ahol a Vidi 18 órai kezdettel a Sturm Graz együttesével mérkőzik majd.
  • Kezdőcsapatok
  • Cserék
Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
2018. Június 29. 20:01  -  Szerző: Vidi.hu  -  
Magabiztos győzelem a Sturm Graz fiataljai ellen

Stefan Scsepovics három gólt szerzett, Sós Bence is eredményes volt.

Csapatunk negyedik nyári edzőmérkőzésén a Sturm Graz tartalékjai ellen léptünk pályára. Vidi-mezben ezúttal a Tujvel – Réti, Juhász, Tóth Bence, Tamás – Varga József – Berecz, Kovács István – Stefan Scsepovics, Elvir Hadzic tizenegy kapott helyet. 

Az ötödik percben látványos kontratámadást vezettünk, melynek végén Sós centerezett Stefan Scsepovicshoz, szerb támadónk azonban a tizenhatoson belülről elhibázta a kaput. Öt perccel később Kriezner harcolt ki magának lövőhelyzetet, de nagyjából 10 méterről a kapu mellé tekerte a labdát. Egy perc sem telt el, amikor ismét a fiatal osztrák támadó tört kapura, de Tujvel nagy bravúrral szögletre mentett. A 22. percben Sós 14 méteres lövése szállt el a kapu felett, öt perccel később nyári igazolásunk csúsztatta tovább a labdát Stefanhoz, aki nagy erővel, laposan az osztrák kapuba lőtt (1-0).

A 42. percben Kovács István remek szabadrúgására is Stefan Scsepovics érkezett, és mindenkit megelőzve a kapuba fejelte második gólunkat (2-0).

Két perccel később Tujvel volt munkában, Urdl lövését hárította rutinos kapusunk. 

A szünetben nem cseréltünk, a második félidő első percében pedig egy szép szóló után Kovács István került helyzetbe, de külsős lövését hárította a szünetben beálló Stumberger. Az 54. percben szépítettek a fiatal osztrákok, a baloldali beadást követően Amoah használt ki közelről egy védelmi hibát (2-1).

Újabb két perccel később Stefan pörgette Elvir Hadzic elé a labdát, aki a laposan, külsővel a hosszút vette célba, de sajnos egy keveset tévedett. A 61. percben ismét Elvir Hadzic került helyzetbe Kovács passza után, de 17 méteres lövése elsuhant a baloldali kapufa mellett. A 74. percben Stefan Scsepovics megszerezte harmadik gólját – támadónk ismét fejjel és ismét Kovács István beadása után volt eredményes (3-1).

A 77. percben Sós Bence előzte meg fejjel a kapujából kifutó Stumbergert, majd magabiztosan a hálóba belsőzte a labdát (4-1).

A 80. percben Tamás Krisztián lövését ejtette ki a Sturm kapusa, a kipattanót Elvir Hadzic vágta a felső lécre. A lefújás előtt két perccel Sós átadása után a csereként beálló Szabó Bálint lőtt kapu felé a tizenhatos sarkáról. 

A végeredmény már nem változott 4-1-re nyertünk a Sturm fiataljai ellen.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek