Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk fiatal válogatott kapusa azt is elárulta, hogy rendkívül nehéz csoportba kerültek, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiharcolják az Eb-részvételt.

A múlt héten Telkiben edzőtáborozott az Eb-selejtezők elitkörére készülő U19-es válogatott, hétfőn pedig már Angliába utazott Szélesi Zoltán együttese. A mieink március végén ugyanis Angliában vívhatják ki az Európa-bajnokságon való szereplés jogát, a házigazda angolok, valamint Törökország és Izland ellen. Az U19-es csapat szűk keretében ott van a Vidi fiatal kapusa, Dala Martin is.
"Nagyon örülök és büszkeséggel tölt el, hogy bekerültem a válogatott szűk keretébe. Egy hetet már Telkiben edzőtáboroztunk a bő kerettel, ekkor főleg a terhelésen volt a hangsúly, de taktikai elemeket is gyakoroltunk. Minden nap kettőt edzettünk, szóval volt időnk tisztességesen felkészülni az Eb-selejtező elitkörére. Nincsen könnyű ellenfél ebben a csoportban és az sem könnyíti a helyzetünket, hogy csupán egy csapat juthat ki a csoportból az Eb-re, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy mi legyünk az az egy csapat" - nyilatkozta honlapunknak Dala Martin.
Az U19-es válogatott programja
Anglia-Magyarország
Walsall, március 22., szerda, 19:30Törökország-Magyarország
St. George’s, március 25., szombat, 19:30Magyarország-Izland
St. George’s, március 28., kedd, 19:30

Pénteken szűkített keretet az U19-es válogatott, fiatal kapusunk is bekerült a szűk keretbe.

Március 13-a és március 17-e között az U19-es válogatott bő kerete Telkiben edzőtáborozik, majd a szűkített keret március végén Angliába utazik az Eb-elitkörre.

Az Észtország elleni edzőmeccsen Tóth Tamás Vid is pályára lépett, csereként 22 percet játszott.

Kedd hajnalban utazott a Vidi fiatal kapusa az U19-es válogatott után Spanyolországba.

A magyar U19-es válogatott kedden és csütörtökön is megmérkőzött Izrael korosztályos válogatottjával, Babos Bence mindkét találkozón pályára lépett, Dala Martin pedig a csütörtöki meccsen kapott egy félidőnyi játéklehetőséget.

Babos Bencére pedig biztonsági tartalékként számítanak az U19-es válogatottnál, amely jövő héten két felkészülési mérkőzést játszik Izraelben.