hu en
2022. Október 02. 21:20  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A két vezetőedző értékelte a Puskás Akadémia FC - MOL Fehérvár FC bajnoki mérkőzést

Michael Boris és Hornyák Zsolt nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.

Michael Boris:

“Örülünk annak, hogy pontot szereztünk a mai mérkőzésen. Az első félidő rendben volt, a második játékrésszel kapcsolatban az a bosszantó, hogy rengeteget beszéltünk arról, mennyi gólt szerez a Puskás Akadémia az ellentámadásaiból, mégis egy ilyen játékhelyzet végén kaptunk gólt. A pozitívumokat nézve, eddig a bajnokságban nem szereztünk pontot idegenben  a szezonban, most sikerült, ez előrelépés számunkra. Más volt a tervünk a játékban, mögéjük akartunk kerülni, ebből nem sok valósult meg. Hangya Szilveszter sajnos elveszítette az egyik fogát az első félidőben egy ütközés következtében, ami miatt mindenképp le kellett cserélnünk, de erről most még nem tudok sokat mondani, a jövő héten többet látunk majd.”

Hornyák Zsolt:

“Óriási csalódottság van bennem, mert úgy érzem, hogy három góllal kellett volna nyernünk ma, az ellenfelünknek nem volt köze a mérkőzéshez. Egy rögzített helyzetből kaptunk gólt, ami nagyon bosszantó, ahogy az is, hogy a cseréink nem úgy álltak be, ahogy elvártam volna. Két pontot elveszítettünk, lőttünk két kapufát, az elején azt sem értettem, hogy miért volt szükség öt perc videózásra, de ennek ellenére a kezünkben volt a meccs, simán nyernünk kellett volna.”

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek