hu en
2022. Augusztus 05. 02:55  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Klubunk történetének második legnagyobb arányú nemzetközi győzelmét arattuk

Csütörtök este a Vidi a 144. nemzetközi tétmeccsén 5-0-ra nyert moldovai ellenfelével szemben.

Történelmi siker részesei lehettünk csütörtök este

Ötgólos sikerének köszönhetően csapatunk egy lépéssel közelebb került az EKL rájátszásához, ahol a Bundesligában szereplő 1. FC Köln ellen lehetne majd kivívni a csoportkörbe való jutást.

A csütörtök esti volt a Vidi 144. nemzetközi tétmérkőzése és eddig csupán kétszer nyertünk nagyobb arányban, mint az FC Petrocub Hîncești ellen - mindkét alkalommal hatgólos győzelmet ünnepelhettünk. Ötgólos sikerben is csupán kétszer volt korábban részünk, vagyis bátran mondhatjuk, hogy történelmi sikert láthatott élőben az a 3365 szurkoló, aki kilátogatott csütörtök este a MOL Aréna Sóstóba. 

A Vidi első nemzetközi mérkőzése és első nemzetközi sikere

Az első nemzetközi tétmeccsünket 1973. október 3-án Szarajevóban játszottuk, 3-1-es vereséget szenvedtünk az FK Sarajevotól a KEK-ben. Az első gólunkat a nemzetközi porondon Wollek Tibor szerezte. Nem kellett sokat várnunk az első nemzetközi győzelmünkre, ugyanis 21 nappal később, 1973. október 24-én 3-0-ra nyertünk Székesfehérváron a TJ ZVL Žilina ellen.

Két hatgólos siker csapatunk rekordja a nemzetközi színtéren, 5 góllal is csak kétszer nyertünk korábban

Az első ötgólos sikerünket a nemzetközi színtéren 1978. május 7-én szereztük, ekkor az R.A.A. Louviéroise együttesét győztük le 6-1-re a Sóstói Stadionban az Intertotó Kupában. Ennél nagyobb arányban eddig csupán kétszer tudtunk nyerni nemzetközi kupameccsen - mindkétszer az Intertotó Kupában. Először 1983. július 30-án, az MKS Cracovia csapatát 6-0-ra vertük meg hazai környezetben, többek közt Szabó József négy góljának köszönhetően, majd szinte napra pontosan 10 évvel később, 1993. július 18-án a felvidéki FK DAC ellen nyertünk 7-1-re a Sóstói Stadionban. Szinte hihetetlen, de van egy játékos, aki mind a két hatgólos sikerünknek aktív részese volt, Vadász Imre ugyanis az MKS Cracovia és az FK DAC ellen is kezdőként lépett pályára a Vidiben. 

A már említett R.A.A. Louviéroise elleni 6-1-es sikeren kívül még egy alkalommal tudtunk korábban öt góllal megnyerni egy nemzetközi kupameccset, amely egyben klubunk egyik leghíresebb győzelme is: az FK Partizan Belgrádot győztük le 5-0-ra - Szabó József ezúttal is négy gólt lőtt - az 1984/85-ös UEFA-Kupa-menetelésünk alkalmával a Sóstói Stadionban. Azt már csak külön érdekességképp jegyezzük meg, hogy Vadász Imre ezen a találkozón is ott volt a Vidi kezdőcsapatában.

CÍMKÉK
2022-2023 UEFA Európa Konferencia Liga MOL Fehérvár FC - FC Petrocub Hîncești
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek