hu en
2022. Július 05. 20:59  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Michael Boris: "Dolgoznunk kell a párharcok megnyerésén és az utolsó passzokon"

Vezetőedzőnk annak örült, hogy a Fenerbahce ellen is sikerült több helyzetet kialakítania csapatunknak.

"Az első húsz percben jól védekeztünk és helyzeteket is sikerült kialakítanunk, ezt követően az ellenfél megtalálta a réseket a játékosaink között és dominálni tudtak mezőnyben. A második játékrész hasonlóan kezdődött, kompaktan játszottunk, jól védekeztünk és voltak helyzeteink is, a hajrában azonban már nem sikerült lehetőségeket kialakítanunk a Fener kapuja előtt. Dolgoznunk kell azon, hogy több párharcot nyerjünk meg és az utolsó passzaink is pontosabbak legyenek, de ez ilyenkor természetes, ezért vagyunk az edzőtáborban. Pozitívum, hogy egy Fenerbahce ellen is kialakítottunk több helyzetet, de a jövőben ehhez az eredménynek is társulnia kell majd" - értékelte honlapunknak a Fenerbahce elleni edzőmérkőzést vezetőedzőnk, Michael Boris.

A Fenerbahce vezetőedzője, Jorge Jesus a mérkőzés után nem kívánt nyilatkozni a jelenlévő médiának.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek