hu en
2022. Június 13. 16:00  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Rúben Pintóval szerződést hosszabbított klubunk

A portugál középpályás további két évig futballozik majd Vidi-mezben.

A 30 éves Rúben Pinto 2020 szeptemberében érkezett csapatunkhoz, az elmúlt két szezonban pedig 27 bajnoki és 8 kupamérkőzésen lépett pályára piros-kékben, ezeken három gólpasszt adott. 2021 júniusában, nyári edzőtáborunkban súlyos sérülést szenvedett, amelyet követően a szezon második felében térhetett vissza a pályára. Az idény végére együttesünk alapemberévé vált, és három alkalommal is bekerült az InStat-értékelések alapján összeállított forduló válogatottjába. Szerződése június 30-án járt volna le, ezt most két évvel hosszabbították meg a felek.

"Nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbítottunk és a Vidiben folytathatom pályafutásomat. Amikor Fehérvárra érkeztem, azt mondtam, hogy szeretnék nagy dolgokat elérni a Vidivel, ezt most is így gondolom és nem szerettem volna, hogy ez a történet véget érjen. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki bízott bennem,  ígérem, hogy a jövőben is mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeresek legyünk a Vidivel. Az elmúlt idény nem volt a legjobb szezon számomra, sajnos még nyáron súlyosan megsérültem, és ahhoz, hogy a szezon második felére visszatérhessek, nagyon kellett a klub támogatása, nem csak a pályán, hanem mentálisan is. Bízom benne, hogy a következő szezonban elérjük a céljainkat. Kiváló körülmények között készülhetünk, minden feltételt megteremt nekünk a klub ahhoz, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. A folytatásban is 100%-osan akarok majd teljesíteni, és a legfontosabb, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat!" - mondta honlapunknak Rúben PInto a szerződés aláírása után.

"Rúben Pinto nehéz éven van túl, de egy komoly sérülés után is megmutatta, hogy képes minőségi játékkal segíteni a csapatot. Egy jó hozzáállású és erős karakterű játékosról van szó, aki felépülese után fontos láncszeme lett az együttesnek. Michael Boris is számol vele, örülünk, hogy a következő szezonokban is Vidi-mezben láthatjuk majd a pályán" - nyilatkozta sportigazgatónk, Sallói István.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek