hu en
2022. Április 01. 09:41  -  Hermann Dorottya   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Vidi UP: Az U17 a hét csapata

A második helyen álló Diósgyőr ellen nyertek a fiatalok.

Ahogyan a múlt hetekben megszokhattátok, most is megválasztásra került a hét utánpótlás-csapata. Ezúttal az U17-es fiúkra esett utánpótlás-vezetőink döntése, akik az első fordulóban elmaradt, Diósgyőr elleni meccset pótolták múlt hét szerdán az MLSZ Országos B csoportjában.

Az első félidő a vendégeké volt, 2-0-ás diósgyőri vezetéssel vonulhattak be az öltözőbe a csapatok. A szünet után mindössze két percet kellett várni az első hazai gólra, ekkor Gajdóczi Krisztián büntetőből talált be, a 60. percben Futsek Fedor először kiegyenlített, majd a második góljával már átvettük a vezetést. A hajrában Pető Milán is duplázni tudott, így 5-2-re nyert csapatunk. 

Zimmermann Tamás, vezetőedző így értékelte csapata teljesítményét: "Az első 25-30 perc nem volt az igazi, ekkor kaptuk a két gólt, de utána sokat javult a játékunk, rengeteg pozitívumot láttam. A második félidőben jobb teljesítményt nyújtottunk, ez annak is köszönhető, hogy mindenki sokkal intenzívebb volt, sokat sprinteltek a srácok és a labdakihozatalokat illetően is fejlődtünk az első játékrészhez képest. Öt gólt szereztünk, az ellenfél fölé kerekedtünk, teljes mértékben megérdemelt győzelmet arattunk."

„Az első félidőben egyértelműen a Diósgyőr dominált, ezért is nagy öröm, hogy a második játékrészben jó játékkal és példamutató hozzáállással meg tudtuk fordítani a találkozót. Izgalmas, fordulatos mérkőzést játszottunk, amely végén mi szereztük meg a három pontot. A jó csapatjáték mellett kiváló egyéni teljesítményeket is láttam.” – nyilatkozta honlapunknak Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató.

U17-es együttesünk április másodikán, szombaton Pécsre látogat.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek