hu en
2021. November 27. 19:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Emberhátrányban győztük le 3-2-re a Gyirmótot

Első gólunkat Nikolics szerezte, Kodro kétszer talált be a három büntetőt is hozó mérkőzésen. Musliut a 37. percben állították ki.

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Gyirmót FC Győr látogatott a MOL Aréna Sóstóba. A fordulót megelőzően Csertői Aurél együttese a tabella 10. helyén állt, csapatunk a 4. pozícióból várta az összecsapást. Szabics Imre vezetőedző ezúttal a Kovács D. - Nego, Musliu, Stopira, Heister - Dárdai, Alef, Makarenko, Petrjak - Nikolics, Kodro tizenegyet küldte pályára. 

Az első 5 percben két kisebb lehetőségig jutottunk, először egy szabadrúgás után Hársfalvi öklözte ki a labdát Stopira elől, majd Makarenko 18 méterről leadott lövését védte bravúrral az egykor csapatunkban is megfordult fiatal hálóőr. A 9. percben Varga ütött bele egy beadásba, Farkas Ádám büntetőt ítélt, amit Nikolics magabiztosan lőtt a jobb alsóba (1-0).

A 22. percben Dárdai beadását fejelte mellé Niko, 4 minutummal később Petrjak távoli szabadrúgását Hársfalvi ütötte ki a tizenhatos elé, majd Nego bombázott kapu fölé 25 méterről. A 35. percben a vendégek is tizenegyeshez jutottak, Radics került a földre Musliu mellett, a játékvezető a VAR segítségével ítélt büntetőt, védőnknek pedig sárgát adott, ami a második volt, így Musliu számára befejeződött a meccs. Varga Barnabás a kapu közepébe lőtt a balra mozduló Kovács mellett, egyenlített tehát a Gyirmót (1-1). 

Lüftner állt be Nikolics helyett a gól után, újabb helyzet már nem alakult ki az első félidő végéig, 1-1-es állással mentek pihenni a csapatok. 

A második játékrész elején Kodroval szemben szabálytalankodott Radics a tizenhatoson belül, a játékvezető újabb tizenegyest ítélt, megint a VAR segítségével. A sértett állt a labda mögé és nem is hibázott (2-1).

A középkezdés után szinte azonnal válaszolhatott volna a Gyirmót, Simon lövését azonban nagy bravúrral ütötte ki Kovács a bal alsó elől. Az 58. percben először Makarenko lövése után védett nagyot Hársfalvi, majd Petrjak lőtt éles szögből, ballal az oldalhálóba. Az ellentámadás végén megint Kovács Dánielnek volt dolga és meg is oldotta. A 61. percben megint Hársfalvi volt munkában, Dárdai tekerését ütötte ki. Egy perccel később Varga fejelt a kapunk fölé egy szögletet. Újabb két perc elteltével Lüftner fejelt fölé hatalmas helyzetben. A 71. percben Petrjakot sérülés miatt váltotta Hangya, aztán a 77. percben Dárdai találta el a rövid kapufát 16 méterről, a kipattanót Nego vágta fölé. A 80. percben Dárdai lőtt be a rövid oldalra egy szabadrúgást jobbról, kijött a labda egy védőről. 

A 84. percben Makarenko hatalmas labdával indította Hangyát a bal szélen, aki tökéletes ütemben adott középre laposan, az érkező Kodro pedig nagyon elegánsan passzolt a kapuba (3-1)!

A 86. percben előbb Nagy próbálkozását védte Kovács, majd Varga lőtt a bal alsó mellé 16 méterről. A 4 perces ráadás felénél Lencse labdáját Varga lőtte kapásból a bal alsóba 14 méterről, 3-2-re módosítva ezzel az állást. Az utolsó pillanatokban már nem változott az eredmény, egy órát emberhátrányban futballozva győztük le a Gyirmótot. 

Legközelebb december 5-én, Kisvárdán lépünk pályára az NBI 15. fordulójában. 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek