hu en
2021. November 03. 15:15  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Nikolics Nemanja: “Minden mérkőzésből lehet tanulni”

Csapatkapitányunk három góllal segítette a csapatot a BVSC elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen.

“Minden egyes mérkőzésből lehet tanulni, nem csak akkor, amikor élvonalbeli ellenfél ellen játszunk. Tiszteltük a BVSC-t és koncentráltunk már a meccs elején, fontos volt, hogy már korán meg tudtuk szerezni a vezetést. Az első félidei játékunk tetszett, jöttek a gólok és sok helyzetet alakítottunk ki. A második félidőben voltak dolgok, amik nem tetszettek, a két bekapott gól miatt is bosszúsak lehetünk, majd ebben a tekintetben javulnunk kell, mert mostanában nem sikerül kapott gólok nélkül befejeznünk a meccseket. Emiatt sajnálom is a védelmet és a kapusokat, mert nekik ugyanolyan fontos lehet egy-egy kapott gól nélkül lehozott meccs, mint nekünk csatároknak, a gólok. De a második játékrészben is rúgtunk két gólt és a helyzetek is jöttek, sikerült behúzni a kötelező győzelmet, szóval készülhetünk most már a ZTE elleni bajnokira” - mondta közvetlenül a lefújás után a BVSC ellen triplázó Nikolics Nemanja.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek