hu en
2021. Október 02. 22:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szabics Imre: "A két játékrész alapján igazságos a döntetlen"

A két vezetőedző értékelte a DVSC - MOL Fehérvár FC bajnokit.

Szabics Imre: "Az első félidőben jól játszott a csapat, meg kellett volna nyernünk a találkozót az első 45 percben. Sajnos a kiállítás után nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Nem volt tempója a játékunknak, nem tudtunk elegendő nagy gólhelyzetet kialakítani. A DVSC játékosai a kiállítás hatására plusz energiákat mozgósítottak, mi pedig úgy éreztük, hogy kevesebb is elég lesz. A két játékrész alapján igazságos a döntetlen. Ahogy a DVSC hozzáállt a második félidőhöz, úgy kellett volna nekünk is. Korábban nem volt ránk jellemző, hogy a játékosaim nem mennek bele a párharcokba, nem csúsznak-másznak. Meg kell néznem újra a mérkőzést és egy-két játékossal komolyan el kell beszélgetni ebben a tekintetben, mert így nem lehet hozzáállni egy mérkőzéshez, ahogy mi a második félidőhöz."

Toldi Gábor: “Ez egy győzelemmel felérő döntetlen. Nagyon büszke vagyok a csapatra, óriási energiákat mozgósítottak, több mint egy félidőt emberhátrányban játszva is minden kontránkban ott volt a gólszerzés lehetősége. Azt sajnálom, hogy így alakult a meccs vége, ellenfelünk kapott egy 11-est a semmiből, amelyet én nem tudok objektíven megítélni, meg kell majd még néznem. Mindenesetre annak a csapatnak, amelyik tíz emberrel ilyen tempóban tud játszani és ennyit dolgozik, annak van jövője. Végig hittünk a győzelemben, de nem vagyok elégedetlen a döntetlennel. El kell ismerni, a Vidinek voltak helyzetei az első félidőben, akkor Kosicky nagyokat védett, de nekünk is voltak lehetőségeink az első játékrészben is.”

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek