hu en
2021. Augusztus 17. 10:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
InStat: Makarenko a 3. forduló álomcsapatában

Új igazolásunk egyből a legjobbak közé került posztján az OTP Bank Ligában.

Az InStat adatelemző-cég ezúttal is elkészítette az OTP Bank Liga aktuális fordulójának elemzését, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a ZTE-Puskás Akadémia mérkőzésen a játékosok nem tudtak 90 percet a pályán tölteni.

Az elemzés alapján kiderül, hogy a hétvégén a legjobb labdabirtoklási arányt (közel 63 százalék), valamint a legtöbb sikeres passz (526) is csapatunk nevéhez fűződött, emellett például a második legtöbb sikeres cselt is a Gyirmót ellen egy pontot szerző együttesünk tagjai mutatták be.

A játékosokat tekintve ezúttal új igazolásunk, Jevhen Makarenko került be a legjobbak közé, magas InStat-indexét többek között tíz megnyert párharcának és öt sikeres cselének is köszönhette.

Érdekességképpen megemlíthető, hogy a forduló legjobb balhátvédje a kölcsönben Gyirmóton szereplő Zeke Márió lett 276-os értékkel, de Marcel Heister is jó teljesítményt nyújtott (283-as érték), azonban német játékosunkat ezúttal bal oldali középpályásként vette figyelembe a rendszer.

Az OTP Bank Liga 3. fordulójának álomcsapata (4-2-3-1-es felállásban):

Dibusz (FTC, 274-es InStat-érték) - Artem Favorov (PAFC, 302), Adnak Kovacevic (FTC, 313), Lirim Kastrati (Újpest, 302), Zeke Márió (Gyirmót, 276) - Dzsudzsák Balázs (DVSC, 302), Jevhen Makarenko (MOL Fehérvár FC, 287) - Hahn János (Paks, 299), Robert Mak (FTC, 308), Mytro Uzuni (FTC, 312) - Franck Boli (332, FTC)

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek