hu en
2021. Június 15. 13:42  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
EKL - az Ararat Yerevan lesz az ellenfelünk az első selejtezőkörben

A sorsolás szerint az első mérkőzés lesz hazai pályán július 8-án, a visszavágó Örményországban július 15-én. 

Az UEFA kedden, 13.30-kor tartotta az Európa Konferencia Liga első selejtezőkörének sorsolását. 

Ahogy arról hétfő este beszámoltunk, a szervezet szokásos módon szűkítette a lehetséges ellenfelek listáját, ezek szerint az észak-macedón Sileks, a georgiai Gagra, az örmény Ararat Yerevan és az albán Vllaznia együttesei közül kaphattunk ellenfelet.

A sorsolás elején rögtön kihúzták a minket érintő párosítást, ami szerint az örmény Ararat Yerevan lesz az ellenfelünk július 8-án és július 15-én. A tervek szerint az első mérkőzés lesz a MOL Aréna Sóstóban, a visszavágó pedig Yerevánban. 

Az UEFA tájékoztatása alapján a selejtezőmérkőzéseken nem lehetnek jelen vendégszurkolók!

Fontos információ, hogy a sorsolást követően még előfordulhatnak változások, így az UEFA által később kiadott dokumentumok megérkezése után - a sorsolástól számított 24 órán belül - válik csak hivatalossá a sorsolás eredménye!

A sorsolás után természetesen megkérdeztük vezetőedzőnket, aki a következőket válaszolta:

"Saját hazája bajnokságában, vagy kupasorozatában mindegyik csapat keményen megküzdött azért, hogy ott lehessen Európában, azzal nem kell foglalkoznunk, hogy most ezt a sorozatot Európai Konferencia Ligának hívják, nem pedig Európa Ligának. Nem lehet más célunk az Ararat ellen, mint a továbbjutás, azonban egyáltalán nem szabad félvállról vennünk az örmény együttest. Minden lehetséges információt beszerzünk majd róluk a mérkőzésig, és felkészülünk ellenük, ahogyan tesszük ezt minden tétmeccsnél. Tisztelni kell az ellenfelet, de ott kell lennünk a következő körben. Addig azonban még sok dolgunk van, ma délután már az ausztriai edzőtáborban folytatjuk a munkát" - nyilatkozta Szabics Imre.

Információk örmény ellenfelünkről:

Ararat Yerevan (Örményország, 3137 km)

Az egyik legsikeresebb örmény klub 1973-ban szovjet bajnok volt, a szovjet kupát pedig két alkalommal is elhódította (1973, 1975). Az önálló örmény bajnokságot 1993-ban nyerte meg, de ezüstérmes volt négyszer is, illetve hatszor kupagyőztes, legutóbb az előző kiírásban. A 4 millió euró összértékű keret a 14 ezres, jereváni Vazgen Sargsyan Stadionban játssza a hazai meccseit. Tavaly nyár óta a 43 éves Vardan Bichakhchyan irányítja az együttest. 

Szurkolói- és jegyinformációkkal hamarosan jelentkezünk!

 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek