hu en
2021. Május 29. 12:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
PCR-teszttel kezdődött a nyári felkészülési időszak

A szombat délelőtti vizsgálatot kardiológiai felmérés követte.

Csapatunk PCR-teszttel kezdte el a felkészülési időszakot szombat délelőtt. A játékosok a vizsgálatot követően kardiológiai felmérésen vettek részt, hétfőn újabb PCR-teszt következik, majd különböző orvosi és fizikai mérésekkel folytatódik a program. Az első edzést a tervek szerint csütörtökön vezényli Szabics Imre vezetőedző.

Ahogy arról már beszámoltunk, rögtön az első hét végén pályára is lépünk, az Ercsi Kinizsi ellen játszunk edzőmeccset június 6-án. 

Dr. Kovács Tibor Hangya Szilveszter állapotáról nyilatkozott honlapunknak:

"Alig kezdődött meg a válogatott Eb-re történő felkészülése, máris rossz híreket kaptunk. A válogatott orvosi stábjának tájékoztatása szerint csapatunk játékosa, Hangya Szilveszter korábbi bokasérülésének kiújulása miatt nem tudott megfelelő intenzitású edzésmunkát végezni. Dr. Szilas Ádámmal történt egyeztetés után jelenleg már mi vettük át Szilveszter kezelését. Még további vizsgálatok várnak rá, valószínűleg néhány hetet vesz igénybe felépülése" - mondta csapatorvosunk.

 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek