hu en
2021. Április 23. 11:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Nikolics Nemanja: "Nagyon jó a csapategység"

Válogatott támadónk az utóbbi hetek sikereiről, a Hourinak átadott 11-esről és az FTC elleni találkozóról is beszélt honlapunknak. 

- Az MTK elleni MK-elődöntő, a Bp. Honvéd elleni és a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés alkalmával is hátrányból sikerült nyernetek, vagyis mentálisan erősnek tűnik most a társaság, te is így gondolod?

Igen, ezzel teljesen egyetértek. Győzelem és győzelem közt is van különbség. Az Újpest ellen például magabiztosan nyertünk legutóbb négy góllal, ami azt jelenti, hogy ott minden összejött, jó napot fogtunk ki, a minőség pedig megvan bennünk. Az MTK, a Budapest Honvéd és a Mezőkövesd elleni siker alkalmával viszont nem foghattunk arra mindent, hogy jó napunk volt. Ezen a három meccsen nagyon sokat kellett mentálisan és fizikálisan is beleadnunk a győzelem érdekében. Bebizonyítottuk, hogy továbbra is nagyon jó a csapategység és senki hozzáállásával nincs gond. A mai fociban a minőség önmagában nem ér semmit, hiszen voltak a szezonnak olyan periódusai, amikor kimaradtak a helyzetek, nem jöttek az eredmények, könnyen hullajtottunk pontokat. Az új szakmai stáb érkezésével új impulzusok érték a csapatot és annak ellenére is sikerrel vesszük az akadályokat, hogy heti két meccset játszunk folyamatosan. Szabics Imréék megtalálták azt a módszert, amelynek köszönhetően minden játékosból sikerül kihozni a maximumot. Nagyon örülök annak, hogy ismét sikereket ünnepelhetünk hétről hétre. Azért is jó csapat a Vidi, mert mi játékosok is beláttuk, hogy bizonyos dolgokban változtatnunk kell és szó nélkül beállt mindenki a sorba. A Budapest Honvéd ellen Kovács Dani a 90. percben óriásit védett, azzal a mozdulattal kezdődött a győztes gólunkat eredményező támadás. Hiába jártunk a 90. percben, mindenki sprintelt, ahogy tudott. Petrjak a saját térfelünkön elfejelte a labdát az egyik legmagasabb Honvéd-játékos elől, majd olyan vágtába kezdett az utolsó percben, ami még a meccsek elején is elismerésre méltó teljesítménynek számít, érkezett a támadással Nego, megkaptam tőle a labdát, kapura lőttem, Tujvel nagyot védett, de a kipattanóra odaért Loic és megnyertük a meccset. Mezőkövesden Dárdai Palkó tudott extrát hozzátenni, hiszen adott egy gólpasszt, majd lőtt egy szép gólt, a csereként pályára lépő Szabó Levente pedig lezárta a meccset. Levi góljának különösen örültem, hiszen neki ez volt az első, megérdemelte, mert nagyon sokat dolgozik az edzéseken, bízom benne, hogy jönni fognak most már neki is a gólok.

- 8 bajnoki gólra vagy Szabó József 111 gólos klubrekordjától, de nagyon könnyen lehetne már csak 7 gól a hátrányod, hiszen a Budapest Honvéd ellen két büntetőt végezhettünk el, de csak az elsőt rúgtad te. Mi volt az oka annak, hogy bár nagyon magabiztosan értékesítetted az elsőt, a másodikat nem te rúgtad?

Mindegyik klubcsapatomban sok 11-est lőttem, voltak olyan büntetők, amelyek kimaradtak, pont a Budapest Honvéd ellen olyanra is volt példa, hogy egy mezőnyjátékos, Ivan Lovric védte ki a 11-esemet. Legtöbbször azonban eredményes tudtam lenni. Az utóbbi időben szerencsére nem nagyon hibáztam, sőt a válogatottban is megszereztem az első gólomat 11-esből, úgyhogy magabiztosnak éreztem magam. Nego meg is kérdezte tőlem a büntető előtt, hogy hogy érzem magam, mondtam, hogy minden rendben, de abban a pillanatban odalépett hozzám Houri és megkérdezte, hogy elvállalhatja-e ő? Számtalanszor elmondtam, hogy életem egyik legnagyobb álma az, hogy megdöntsem Szabó József vidis klubcsúcsát, azonban sosem helyezném a saját érdekeimet a csapat érdekei elé. Lyes Houri nem csak a Vidi, de az egész NB I-es mezőny egyik legjobb futballistája. Az elmúlt időszakban kisebb hullámvölgyben volt, de aki csereként beállva, ilyen kiélezett szituációban elkéri a labdát, az biztos, hogy nem hibázhat. Nagyon örülök a góljának, bízom benne, hogy ezzel átszakadt benne egy gát és újra a régi Hourit láthatjuk a pályán. Ezzel pedig a legtöbbet a Vidi nyerheti. Én pedig továbbra is mindent beleadok azért, hogy megdöntsem a 111 gólos klubcsúcsot, egyáltalán nem bánt az, hogy jelenleg nem 104, hanem "csak" 103 gól szerepel a nevem mellett.

- Vasárnap a már bajnok Ferencváros ellen gyarapíthatod a góljaid számát, milyen mérkőzésre számítasz ellenük?

Először is gratulálunk a Ferencvárosnak, hiszen zsinórban harmadik alkalommal nyerték meg a bajnokságot. Sajnos a szezon első felében nagyon sok pontot elhullajtottunk, főleg hazai pályán, emiatt nem tudtunk versenyben lenni a bajnoki címért. Ugyanakkor nagyon motiváltan várjuk a vasárnapi meccset és szerintem a Ferencváros is nyerni akar ellenünk, hiszen ebben a szezonban - a Magyar Kupa-találkozónkat is beleszámítva - egyszer ők nyertek, egyszer mi, egyszer pedig döntetlen született, biztos, hogy nem örülnének annak, ha az egymás elleni mérleg nekünk kedvezne. Május 3-án kupadöntőt játszunk, az a célunk, hogy úgy lépjünk pályára, hogy addig az összes meccsünket megnyerjük, ez nagyon fontos lenne az önbizalmunk szempontjából. Úgy érzem, nagyon egységes csapattá alakultunk, hiszünk egymásban és a társakban, képesek leszünk a Ferencvárost és az MTK-t is legyőzni a kupadöntő előtt. Az, hogy szerzek-e újabb gólokat, nem annyira fontos, persze mindent megteszek azért, hogy eredményes legyek, de a legfontosabb, hogy a csapat nyerjen.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek