hu en
2021. Április 14. 11:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Hatodik alkalommal játszunk kupameccset az MTK ellen

Ebben a sorozatban kilenc éve találkoztunk utoljára a fővárosi együttessel.

Csütörtök este a MOL Magyar Kupa elődöntőjében az MTK ellen lépünk pályára. Korábban öt alkalommal találkoztunk kupameccsen a kék-fehérekkel, háromszor nyertünk, egyszer döntetlent játszottunk, egyszer pedig kikaptunk, a gólkülönbség 7-6 a javunkra.

1982 - Magyar Népköztársaság Kupa, elődöntő
Videoton SC - MTK-VM SK 1:0

Nem a csütörtöki lesz az első kupaelődöntőnk az MTK ellen, hiszen az első MK-meccsünket 1982-ben épp az elődöntőben játszottuk az MTK ellen. Akkor 5000 néző előtt a Sóstói Stadionban mérkőztünk meg a fővárosi együttessel, a továbbjutásról pedig egy meccs döntött. A találkozót a csereként pályára lépő Novath György góljával 1-0-ra megnyertük és bejutottunk az 1982-es Magyar Népköztársaság Kupa döntőjébe, melyet aztán 2-0-ra elveszítettünk az Újpest ellen. Érdekesség, hogy idén nem csak az 1982-es kupaelődöntő ismétlődhet meg, hanem akár a 39 évvel ezelőtti kupadöntő is, ehhez az kell, hogy mi az MTK-t, az Újpest pedig a Kisvárdát győzze le idegenben az elődöntőben. 

2005 - Magyar Kupa, nyolcaddöntő
FC Fehérvár - MTK 1-1, MTK - FC Fehérvár 1-2

23 évvel később ismét találkoztunk a Magyar Kupában az MTK-val, ezúttal a nyolcaddöntőben. A továbbjutásról két meccs döntött. Az első találkozót Székesfehérváron rendezték és Sitku már a 3. percben bevette a kék-fehérek kapuját, azonban a második játékrészben Hrepka egyenlíteni tudott, így idegenben lőtt góljának köszönhetően minimális előnnyel várhatta a visszavágót az MTK. A második meccset azonban magabiztosan nyerte meg Csertői Aurél együttese, Kuttor és Sitku góljaival a szünetben már 2-0-ra vezettünk és Balogh a 92. percben csupán szépíteni tudott, így mi jutottunk tovább a kupában. Ráadásul egészen a döntőig meneteltünk, ahol aztán a Vasas ellen történetünk során első alkalommal el is hódítottuk a Magyar Kupát 2006-ban. 

2012 - Magyar Kupa, elődöntő
MTK - Videoton FC 2-3, Videoton FC - MTK 0-2

Legutóbb 9 évvel ezelőtt játszottunk kupameccset az MTK-val, akkor szintén az elődöntőben találkoztunk velük, a továbbjutásról pedig - sajnos - két meccs döntött. Az első találkozót idegenben játszottuk, az ünnepélyes kezdőrúgást Kovács Ferenc, klubunk örökös tiszteletbeli elnöke végezte el. Feri bácsi az MTK saját nevelésű játékosaként mutatkozott be a magyar első osztályban 1954-ben, és egész profi pályafutását a fővárosi kék-fehéreknél töltötte. Edzőként is vezette az MTK-t, mielőtt a Vidit - több más siker mellett - az UEFA-kupa döntőjéig kormányozta. Az elődöntő első mérkőzésén a szünetben már 2-0-ra vezetett Könyves duplájával az MTK. A második félidőben aztán Nikolics is duplázott, valamint bevette a budapesti együttes kapuját csapatunk jelenlegi pályaedzője, Torghelle Sándor is, így 3-2-re megnyertük idegenben az első meccset, joggal bizakodhatott tehát mindenki abban, hogy a Vidi 2011 után ismét kupadöntőt játszhat majd. A visszavágót azonban meglepetésre az MTK 2-0-ra megnyerte Kanta és Tischler góljaival a Sóstói Stadionban, így a kék-fehérek jutottak a kupadöntőbe, ahol a DVSC volt az ellenfelük. A döntő 3-3-mal végződött, végül 11-esekkel a DVSC hódította el a Magyar Kupát 2012-ben. 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek