hu en
2021. Március 16. 11:40  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Kölcsön-figyelő - Négyen az NB I-ben szerepelnek

Négy további fiatalunk az NB II-ben gyűjt tapasztalatokat, Armin Hodzic pedig a török élvonalban játszik.

A válogatott szünet jó alkalmat biztosít arra, hogy megnézzük, hogyan teljesítenek azok a labdarúgóink, akik jelenleg kölcsönben másik csapatot erősítenek.

A 22 esztendős Gundel-Takács Bence az NB II-es Győri ETO kapuját védi, eddig 28 másodosztályú találkozón és egy MOL Magyar Kupa találkozón kapott lehetőséget, 2610 perc alatt 32 gólt kapott. A bajnokságban egyedül a vasárnapi, Csákvár elleni meccsen nem lépett pályára, egyike volt annak az öt játékosnak, akiket a hiányzók köré sorolt az ETO honlapja.

A 19 éves Vágó Gábor ősszel még a Vidi II-ben játszott (egy alkalommal, Tiszaföldváron pedig kezdő volt a MOL Magyar Kupában), február óta viszont Budaörsön szerepel. Az NB II-es együttesben eddig háromszor kedzőként, egyszer pedig csereként számított rá Márkus Tibor vezetőedző. A szintén 2001-es születésű Major Martin Gyirmóton bizonyít, Csertői Aurél eddig 27 bajnokin vetette be a szélsőhátvédet, aki egy gólt és egy gólpasszt hozott eddig össze a védőfeladatok ellátása mellett. Zeke Márió 2020 decemberében éppen a Budafok ellen mutatkozott be Vidi-mezben az élvonalban, emelett 15 alkalommal kezdő volt ősszel kooperációs partnerünknél, a Budaörsnél is. Január óta kölcsönben már a Budafokot erősíti, ahol eddig kilenc bajnokin és egy kupameccsen kapott lehetőséget Csizmadia Csabától. A harmadik kölcsönben szereplő hátvéd, Tamás Olivér ősszel még szintén Budaörsön játszott (kilenc bajnokin egy gólt szerzett és egy MOL Magyar Kupa meccsen is pályára lépett), január végén azonban ő is az NB I-be került, a Paks színeiben eddig hét bajnokit játszott végig kezdőként. 

A középpályásként szereplő Halmai Ádám akárcsak a 2019/2020-as szezonban, a mostani idényben is Budaörsön kap játéklehetőséget, 26 bajnokin kilenc gólnál és három gólpassznál jár, és egyszer betalált a MOL Magyar Kupában is. Támadóink közül Armin Hodzic a török élvonabeli Kasimpasában szerepel, 21 bajnokin öt gól és egy gólpassz szerepel a neve mellett, a Török Kupában pedig két meccsen kétszer volt eredményes. Zsóri Dániel a Budafokot erősíti, 21 NB I-es találkozón három gólt és három gólpasszt jegyeztek fel a neve mellé 1055 perc alatt, a MOL Magyar Kupában pedig öt meccsen öt gólt szerzett és két gólpasszt adott. A január óta Puskás Akadémiában szereplő Géresi Krisztián pedig összesen nyolc tétmeccset játszott a a PAFC-ban, két gól mellett három assziszt a mérlege.

Kölcsönjátékosaink teljesítményre az MLSZ szakemberei is felfigyeltek, Marco Rossi Géresi Krisztiánt a felnőtt válogatottba hívta meg, Tamás Olivérra és Zsóri Dánielre pedig Gera Zoltán számít az U21-es Európa-bajnokságon.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek