hu en
2021. Március 07. 22:24  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szalai Tamás: “Maximálisan elégedett vagyok a hozzáállással”

Csizmadia Csaba és megbízott edzőnk értékelt a Budafok-MOL Fehérvár FC bajnoki után.

Szalai Tamás:

“Nem kezdtünk jó ritmusban ma este. Mondom ezt a rúgott gól ellenére is, mert nem találtuk a saját játékunkat. Ez a második játékrész első tizenöt percéig így volt, de az utolsó húsz percre felpörögtek a srácok és jöttek a helyzetek is - bár az utolsó passzok hiányoztak. A szélén több kettő az egyes szituációt kellett volna kialakítanunk, de egy szerencsés góllal sikerült megnyernünk a találkozót. A mai mérkőzésbe is mindenki beletette a munkát, maximálisan elégedett vagyok a hozzáállással. Egy góllal szerintem rászolgáltunk a győzelemre. Emellett is, jobban kell dominálnunk az ilyen meccseken és előbb el kell döntenünk a három pont sorsát, ehhez viszont javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon.”

Csizmadia Csaba:

“Úgy kezdtük a meccset, ahogy szerettünk volna. Letámadtuk ellenfelünket, sok labdát szereztünk. Majd teljesen váratlanul egy nagyon szép góllal vezetést szerzett a Vidi, de ezt követően is folytattuk a saját játékunkat. Dominánsabbak voltunk, egyenlítettünk és kihagytunk egy büntetőt is. A második félidőben két játékosunk sem talált kaput ziccerben, ilyen tiszta helyzeteket mi nem hagyhatunk ki, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Visszanéztem a győztes gól előtti szabadrúgást megelőző szituációt, talán kicsit könnyű síppal fújták, de nem szabad ilyen lehetőséget hagyni egy olyan ellenfélnek, ahol minőségi játékosok vannak. Zsóri Dani csúszott bele a labdába véletlenül, nagyon sajnáltam őt és az egész csapatot. Az, hogy kimaradt egy büntető, az benne van a játékban, Kovács Dávid eddig mindegyiket belőtte.”

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek