hu en
2021. Január 12. 18:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Márton Gábor: "Szép gólokat lőttünk, de a sorcseréig nem volt stabil a csapat"

Vezetőedzői értékelések a MOL Fehérvár FC - HNK Orijent edzőmeccs után.

Márton Gábor: "A mai mérkőzésen fordított terhelést kaptak a játékosok, akik legutóbb kevesebbet játszottak, azok ma több időt töltöttek a pályán. Szép gólokat rúgtunk és sok helyzetet alakítottunk ki, de azért voltak bőven hibáink is. Nem volt stabil a csapat az első 60 percben, de nyilván ebben az összeállításban ez nem is feltétlenül várható el. A sorcsere után már teljesen másképp nézett ki a mérkőzés, sokkal stabilabbak lettünk, remek megoldásokat választottak a játékosok és tényleg szép gólokat lőttünk. Viszont kaptunk ma is két gólt, ez pedig beárnyékolja az összképet. Tovább kell dolgoznunk, hogy a hibákat kijavítsuk." 

Damir Milinovic: "Tudtuk, hogy egy nálunk jóval erősebb csapat ellen lépünk ma pályára. Amit 3-2-ig láttam a játékosaimtól, az tetszett, volt tartásunk és felvettük a versenyt a MOL Fehérvárral. Ellenfelünk sorcseréjét követően viszont már felbillent a pálya, akkor nagy fölényben futballozott a Fehérvár. Mi egy fiatal csapat vagyunk, fontosnak tartom azt, hogy a játékosaim ilyen képességű ellenfelekkel is megmérkőzzenek, hiszen ezekből a találkozókból nagyon sokat lehet tanulni."

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek