hu en
2020. November 28. 19:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Magabiztos győzelem a ZTE ellen

A 12. percben Zivzivadze, a 22. percben Houri volt eredményes, mindkét gólpasszt Nikolics adta.

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a ZTE FC látogatott a MOL Aréna Sóstóba. A vendégek a mérkőzést megelőzően a tabella nyolcadik helyén álltak, mi a harmadik pozíciót foglaltuk el. Márton Gábor vezetőedző nem változtatott a DVTK elleni győztes csapaton, ezúttal is a Rockov - Musliu, Stopira, Fiola - Bolla, Nego, Alef, Houri, Funsho - Zivzivadze, Nikolics tizenegy futott ki a pályára.

Az első helyzet a kék-fehérek előtt adódott, a 2. percben Sankovic 16 méterről lőtt kapura, Rockov szépen védett. A 10. minutumban előbb Musliu fejelt kapura Horui szabadrúgását követően, Demjén védett, majd a túloldalon Könyves lőtt éles szögből, laposan kapura, Rockovnak is sikerült hárítania. A 12. percig kellett várni a vezető gólunkra, ekkor Houri szerzett labdát a félpályánál, majd Nikolics iramodott meg azzal és a bal szélen érkező Zivzivadzét hozta játékba, aki egy csel után szép gólt lőtt 13 méterről, jobbal (1-0).

Egy perccel később újabb nagy Vidi-helyzetet láthattunk, Funsho elé került a labda, aki 11 méterről kapu fölé bombázott. A 21. percben még nagyot mentett egy zalaegerszegi védő Nikolics próbálkozásánál, a 22. percben azonban jött a második találatunk: Funsho passzolt Hourihoz, aki gyönyörűen játszott össze Nikoliccsal a vendégek tizenhatosán belül, majd a visszakapott labdát az ötös sarkáról a léc alá vágta (2-0)! 

A második gól után majdnem egyből jött a harmadik, Houri szöglete után Musliu fejelhetett volna közelről a kapuba, de egy védő szorításában a földre került - a játékvezető továbbot intett. 

A félidő további részében nem alakult ki veszélyes szituáció egyik kapu előtt sem, 2-0-s Vidi-előnnyel mentek pihenni a csapatok.

A második játékrész elején Nikolics 17 méteres szabadrúgását védte Demjén. A következő 20 percben inkább mezőnyjáték folyt, a vendégek próbálkoztak, de nem jutottak el helyzetig, mi pedig magabiztosan őriztük kétgólos vezetésünket.

A 73. percben aztán egy szögletet követően Alef fejelt oldalhálót az ötös sarkáról, 10 perccel később Stopira bólintott fölé szintén egy sarokrúgás után. A 86. percben Nikolov távoli bombája szállt fölé. A háromperces ráadás elején Vass cselezte ki Rockovot és az üres kapuba gurított volna, de Rus a gólvonal elől tisztázott. 

Több lehetőséget nem láthattunk, 2-0-ra győztünk a ZTE ellen és a tabella második helyéről várjuk a 13. fordulót, amikor a Paks vendégei leszünk.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek