hu en
2020. Szeptember 21. 09:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Papp Marcell: "Ilyen bemutatkozásról álmodtam"

Nyáron igazolt fiatal támadónk góllal debütált a Vidi első csapatában. 

Papp Marcell nyáron igazolt a Ferencváros U19-es csapatából Székesfehérvárra. A fiatal támadó a Vidi II-nek gyorsan az alapembere lett, az eddigi 10 bajnokin már 6 gólt szerzett, és ezzel a góllövőlista harmadik helyén áll jelenleg a Nyugati csoportban, vasárnap pedig bemutatkozott az első csapatban. 

"Rendkívül boldog vagyok, hogy bekerültem a kupamérkőzésre utazó csapat keretébe és pályára is léphettem a Vidi színeiben. Mindig is az volt az álmom, hogy góllal mutatkozzak be az első felnőtt tétmeccsemen. Ez itt a Vidiben már kétszer is sikerült, hiszen az első felnőtt bajnokimat másfél hónappal ezelőtt a Veszprém ellen játszhattam a Vidi II-ben és bár 2-1-re kikaptunk, csapatunk gólját én szereztem. Vasárnap délután pedig nagy örömömre ismét góllal debütálhattam, immár a Vidi első csapatában. Tudom, hogy még rengeteg munka vár rám ahhoz, hogy minden célomat sikerüljön valóra váltani, de úgy érzem, jó úton haladok. Ahogy eddig is, ezután is keményen fogok dolgozni hétről hétre, amikor pedig bizonyítási lehetőséget kapok az első csapatban, akkor igyekszem azzal élni" - nyilatkozta honlapunknak Papp Marcell. 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek