hu en
2020. Szeptember 09. 10:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A Puskás Akadémia látogat szombat este a MOL Aréna Sóstóba

A koronavírus miatt kényszerűségből megfiatalított felcsúti együttes eddig száz százalékos a bajnokságban. 

A pandémia egyik első NB I-es "áldozata" a felcsúti együttes volt, augusztus közepén ugyanis több labdarúgó koronavírus-tesztje is pozitív lett. Emiatt el kellett halasztani a Bp. Honvéd elleni mérkőzésüket az NB I első fordulójából, a klub történetének első EL-mérkőzését pedig rendkívül tartalékos felállásban kellett lejátszaniuk Svédországban - a PAFC végül sima, 3-0-ás vereséget szenvedett a Hammarby vendégeként.

Sokan azt gondolták, hogy a vírus miatt kényszerűségből megfiatalított Puskás Akadémia FC - a kapusuk, Auerbach Martin például még csak 17 éves, és előbb játszott EL-meccset, mint NB I-es bajnokit - a bajnokságban is botladozni fog addig, amíg az alapembereik vissza nem térhetnek. Ehhez képest az Újpest FC ellen 3-2-re nyerni tudtak, igaz a lila-fehérek Stieber kiállítása miatt közel 60 percet emberhátrányban játszottak. A felcsútiak első gólját a mindössze 18 esztendős Komáromi György szerezte, akinek ez volt élete első NB I-es bajnokija és csupán 11 percre volt szüksége ahhoz, hogy eredményes legyen. A Vidi korábbi védője, Szolnoki Roland pedig óriási bombagóllal vette ki részét a győzelemből.

Néhány nappal később, a 2. fordulóból elhalasztott Kisvárda elleni bajnokit pótolták be a felcsútiak és idegenben nagyon magabiztosan, 3-0-ra nyerni tudtak. Nem mellesleg az ifjú Komáromi György ezen a mérkőzésen is eredményes tudott lenni, vagyis két NB I-es bajnokit követően két gólja van a felcsúti támadónak. 

Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy mely játékosaira számíthat majd szombat este Hornyák Zsolt vezetőedző, és az is nagy kérdés, hogy akar-e változtatni azon a kereten, amely az első két bajnokiját követően 6 ponttal a tabella élén áll. A választ erre szombat este a 19:30-kor kezdődő MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC bajnokin kapjuk meg. 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek