hu en
2020. Augusztus 30. 20:25  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
TUDÓSÍTÁS
4-1-re győztünk Budafokon!

Nego kétszer volt eredményes, Nikolics és Petrjak is betalált.

Az OTP Bank Liga 3. fordulójában az újonc Budafok vendége volt csapatunk. Egykori játékosunk, Csizmadia Csaba tanítványai egyszer győztek és egy döntetlent értek el eddig, mi kétszer ikszeltünk az új szezonban. Márton Gábor vezetőedző ezúttal a Rockov - Bolla, Musliu, Stopira, Hangya - Pátkai, Houri - Nego, Evandro, Petrjak - Hodzic tizenegynek szavazott bizalmat.

Az első próbálkozást a hazaiak részéről jegyezhettük fel, az 5. percben Filkor lőtt 30 méterrel nem sokkal kapu mellé. Négy perccel később Lörinczy ívelt a kapunk elé egy szabadrúgást, Oláh pár méterről kapu fölé lőtt. A 18. percben Petrjak 3 védő között passzolt a középen üresen érkező Evandro elé, aki 12 méterről kapu fölé bombázott, nagy helyzet volt! A 25. percben Oláh lőtt 28 méterről hatalmas erővel, a labda a léc alá tartott, de Rockov óriási bravúrral, ujjheggyel a felső lécre tolta a labdát. 2 perc múlva újra előttünk adódott lehetőség, Evandro készítette le lövésre a labdát Petrjaknak, aki 7 méterről a jobb alsót vette célba, Póser nagy bravúrral szögletre mentett. A 35. percben megszereztük a vezetést: Stopira lőtt 16 méterről kapura, Póser nagyot védett, de Nego szemfülesen lecsapott a kipattanóra és közelről a kapuba helyezett (0-1). 

A félidő vége előtt Rockov öklözött ki egy szabadrúgást az ötös környékéről, a labda Szabó elé került, aki 17 méterről kapura lőtt, a labda elakadt a blokkban. Egygólos Vidi-vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

Szünetben Hangya Szilvesztert le kellett cserélni, csapatorvosunk, Dr. Kovács Tibor a következőket mondta védőnk állapotáról: "Hangya Szilveszter fájdalmat érzett a combhajlítójában, ezért cseréltük le".

A második játékrész 2. percében Szabó a rövid sarkot vette célba 12 méterről, Rockov vetődve védett. Az 54. percben növelhettük volna előnyünket, Petrjak került ziccerbe, 10 méterről lőtt, de Póser hatalmasat védett. Négy perccel később egyenlítettek a hazaiak: a csereként pályára lépő Skribek lőtt kapásból 23 méterről kapura, Rockov vetődött ugyan, de nem volt esélye, hogy kitornázza a labdát a jobb alsóból (1-1). 

Nyolc percre volt szüksége csapatunknak, hogy újra előnybe kerüljön: Nego kényszerítőzött Bollával, fiatal védőnk parádés mozdulattal tette vissza a labdát Negonak, aki 9 méterről, éles szögből a rövid alsóba lőtt (1-2).

A 70. percben Skribek 14 méterről alig lőtt a bal kapufa mellé. Kicsivel később Nego harcolt ki szabadrúgást a tizenhatos vonaláról, Houri szabadrúgása elakadt a sorfalban, az ismétlés azonban sokkal jobban sikerült, francia középpályásunk a felső lécre lőtt. Még szinte ebben a percben újabb Vidi-gólnak örülhetett a szép számú fehérvári közönség: Petrjak beadását Póser pont Nikolics elé ütötte, aki 5 méterről a kapu közepébe fejelt (1-3).

Négy minutummal később Kovács 19 méterről végzett el egy szabadrúgást, Rockov a jobb felső elől hatalmas bravúrral tornázta ki a labdát. A 82. percben Skribek adott Kovácsnak szép labdát, a hazai játékos azonban nagy ziccerben kapu mellé lőtt. A 85. percben Skribek szép cselekkel tört be a 16-oson belülre, majd 14 méterről kapura lőtt, Rockov ismét védett. A 4 perces hosszabbítás legelején bebiztosítottuk győzelmünket: Petrjak kapott szép labdát Funshotól, ukrán támadónk háttal állva a kapunak elegánsan sarkazott a kivetődő Póser mellett a hálóba (1-4).

A vége tehát 4-1 lett, először nyertünk az új szezonban! Jövő héten válogatott szünet következik, legközelebb szeptember 12-én lépünk pályára, a Puskás Akadémia FC-t fogadjuk majd a MOL Aréna Sóstóban.  

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek