hu en
2020. Augusztus 29. 16:45  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Az újonc Budafok ellen lépünk pályára vasárnap késő délután

A BMTE két fordulót követően még veretlen az NB I-ben.

74 év után van ismét NB I-es csapata Budafoknak, miután a 2019/2020-as "csonka" szezonban a feljutást érő, 2. helyen végzett az NB II-ben Csizmadia Csaba együttese. A korábbi évtizedekben az NB II-ben összesen 21-szer játszottunk bajnoki meccset a BMTE ellen, 10 fehérvári győzelem és 3 döntetlen mellett 8 alkalommal a Budafok hagyta el győztesen a pályát. A gólkülönbség 27-18 a javunkra.

A Magyar Kupában eddig ötször mérkőzött meg egymással a két csapat, négy Vidi-győzelem mellett egyszer, 2016-ban a Budafok tudott nyerni.

A nyári átigazolási időszakban nagy volt a mozgás Budafokon, 11 játékos érkezett és 9 távozott. 
Íme az érkezők névsoraMarko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Kovács Zoltán (ZTE FC, kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (szlovákiai, Budaörs), Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Rad – Szerbia), Oláh Bálint (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Takács Ronald (szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezőkBese Balázs (MTK Budapest), Huszti András (Puskás Akadémia), Skribek Alen (Puskás Akadémia), Zsóri Dániel (MOL Fehérvár FC)
Távozók: Földi Dániel (THSE-Szabadkikötő), Gohér Gergő (Gyöngyös), Horváth Roland (Budaörs), Khiesz Kornél, Króner Martin (Pécsi MFC), Opavszky Balázs (III. Kerület), Veszelinov Vladimir (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: Farkas Bálint (Érd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (Diósgyőri VTK, onnan FC Ajka) 

74 év után az első NB I-es bajnokiját megnyerte a Budafok, méghozzá hazai pályán 2-1-re a Kisvárda együttesét múlta felül Kovács Dávid és az egykori Vidi-játékos, Vaszicsku Gergő találataival. A BMTE csapatában játszik még egy korábbi fehérvári futballista, Margitics Andor is, aki szintén ott volt a Kisvárda elleni kezdőben. 

A második fordulóban Újpesten 1-1-es döntetlent játszottak Csizmadia Csaba tanítványai, a gólt pedig a Vidi kölcsönjátékosa, Zsóri Dániel szerezte. A Vidi Puskás-díjas futballistája vasárnap biztos, hogy nem lép ellenünk pályára, ugyanis az Újpest elleni találkozó utolsó percében piros lapot kapott és négy bajnokiról eltiltották.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek