hu en
2020. Augusztus 10. 13:20  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Az ír Bohemian FC lesz az ellenfelünk az EL első selejtezőkörében

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amit a tervek szerint hazai pályán játszunk. A találkozó zárt kapus lesz.

Az UEFA nyoni központjában augusztus 10-én, 13 órától tartották az Európa Liga 1. selejtezőkörének sorsolását, amiről élő közvetítést olvashattatok honlapunkon.

A sorsoláson eldőlt, hogy augusztus 27-én az ír Bohemian FC lesz az ellenfelünk. A sorsolás szerint (végleges döntés 24 órán belül várható) a mérkőzést hazai pályán játsszuk, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. A találkozó zárt kapus lesz.

A Bohemian FC

Az ír együttes története során 11 alkalommal hódította el a bajnoki címet, hétszeres Ír Kupa- és háromszoros Ligakupa-győztes. A dublini székhelyű csapat hazai mérkőzéseit a 6600 férőhelyes Dalymount Parkban játssza. A transfermarkt.com adatai alapján a 28 fős csapatban mindössze 3 idegenlégiós szerepel, a keret átlagéletkora 23,4 év.

Az aktuális ír pontvadászat 2020 februárjában indult, a koronavírus-járvány miatt márciusban szakadt félbe és július végén kezdődött újra, jelenleg a 7. fordulónál jár. A Bohemian FC a tabella 2. helyén áll, 5-ször nyertek és 2-szer kikaptak eddig a bajnokságban. A csapat legeredményesebb játékosa Daniel Mandroiu, aki 3-szor talált be eddig.

A Bohemian FC legutóbb még 2012-ben volt érdekelt a nemzetközi porondon, az Európa Ligában indultak és az első fordulóban kiestek az izlandi Pór Akureyri ellen - az első meccs 0-0-val ért véget Dublinban, a visszavágó 5-1-es izlandi sikerrel zárult.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek