hu en
2020. Július 06. 10:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Pátkai Máté: "Az utolsó bajnokink hűen tükrözte a csapat egész szezonját"

Válogatott középpályásunk értékelte a 2019-2020-as idényt. 

"Az utolsó, ZTE elleni bajnokink hűen tükrözte a csapat legutóbbi, 2019-2020-as egész szezonját, hiszen nagyon sok olyan meccsünk volt, melyen jól futballoztunk, fölényben játszottunk, vezetést is szereztünk, aztán a végén valami mégis kisiklott. Többek között ezért is van az, hogy mindent figyelembe véve egy sikertelen szezonon vagyunk túl. Sajnos sem a kupában, sem pedig a bajnokságban nem sikerült odaérnünk az első helyre. A következő idényben abban mindenképp előre kell lépnünk, hogy azokat a meccseket, amelyeken fölényben futballozunk - biztos, hogy sok ilyen lesz - minél előbb le kell zárnunk. A 12 csapatos bajnokságot egyébként jónak tartom, láthattuk idén is, hogy gyakorlatilag az utolsó percig hatalmas csata volt a dobogóért és a kiesés elkerüléséért is, minden csapat végig nagyon éles volt" - nyilatkozta Pátkai Máté.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek