hu en
2020. Június 22. 09:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A Ferencváros látogat kedden este a MOL Aréna Sóstóba

A zöld-fehérek 31. bajnoki címüket szerezték meg idén.

Az OTP Bank Liga NB I. 30 fordulójában matematikailag is bebiztosította újabb bajnoki címét az FTC, miután a Budapest Honvéd ellen 2-0-ra nyerni tudott idegenben. Keddi ellenfelünk eddig mindössze két vereséget szenvedett ebben a bajnokságban, tavaly nyáron a Puskás Akadémia vendégeként 4-1-re, míg idén februárban Mezőkövesden 3-0-ra kapott ki. A legutóbbi fordulóban a kiesés ellen küzdő Újpestet győzte le a Ferencváros hazai környezetben 1-0-ra.

A zöld-fehérek rúgták a legtöbb gólt az idei bajnokságban (57-et), és ők kapták a legkevesebbet (23-at). A Fradi legeredményesebb játékosa a 10 gólos Franck Boli.

Kétszer játszottunk a 2019-2020-as idényben a Ferencvárossal és mindkét alkalommal egygólos vereséget szenvedtünk (hazai pályán 2-1-re, idegenben 1-0-ra kaptunk ki). 

Eddig kereken 100 élvonalbeli mérkőzést játszottunk történetünk során az FTC ellen. 46 fővárosi győzelem és 28 döntetlen mellett 26 alkalommal sikerült nyernünk. A gólarány 158-110 a Ferencváros javára.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek