hu en
2020. Június 09. 07:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Joan Carrillo: "Minden hiba sokba kerülhet, de kockázatot kell vállalnunk"

A Budapest Honvéd elleni bajnoki 21:05 órakor kezdődik.

„Úgy gondolom, hogy bár minden mérkőzés más és más, a múltkori győzelem után a második félidőben látott felszabadultabb játékot tovább tudja vinni a csapat. Egy kemény sorozat közepén vagyunk, túl sok időnk nem volt a Kisvárda elleni bajnoki után, a fő hangsúly a Honvédra való felkészülés mellett a regeneráción volt, a megérdemelt győzelem pedig pszichológiailag jót tett a csapatnak. Látva a felvételeket azt tudom mondani, hogy a Honvéd új stábja egy nagyon szervezett gárdát rakott össze. Valószínűbbnek tartom, hogy ellenünk három belső védővel készülnek majd, igaz, hogy az egyik MTK elleni meccsen, valamint az Újpest ellen is négyvédős rendszert választottak – talán az utóbbi találkozón ebben Kamber eltiltása is szerepet játszott. Veszélyesek a pontrúgásokkor, valamint az ellentámadásokat is jól vezetik, hiszen vannak tapasztalt és minőségi játékosaik. Minden hiba sokba kerülhet, de nekünk ezen a meccsen is kockázatot kell vállalnunk és be kell gyűjtenünk a három pontot” - nyilatkozta a Budapest Honvéd elleni bajnoki előtt vezetőedzőnk, Joan Carrillo.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek