hu en
2020. Június 02. 16:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szurkolói információk a Kisvárda elleni hazai mérkőzésre

Bérletes szurkolóink részt vehetnek a mérkőzésen, jegyvásárlásra is lesz lehetőség!

A május 27-én megjelent kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a mérkőzéseken újra ott lehessetek a MOL Aréna Sóstó lelátóin, a vonatkozó egészségügyi szabályok betartása mellett.
A hatályos előírások értelmében az egyes ülőhelyek között 1,5 méteres védőtávolságot kell tartani, ennek megfelelően lesznek jelölve a szabad helyek, így kérjük, hogy csak a kijelölt székekre üljetek majd.

Információk bérleteseink számára

A Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésen az érvényes bérlettel (éves vagy tavaszi) rendelkező szurkolóink, a Magyar Kupa mérkőzésekhez hasonlóan a C, D, illetve az RBD szektorokban tudnak helyet foglalni, az ülőhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. A Fresh Corner Lounge-ba szóló bérletek tulajdonosai a Fresh Corner Lounge-ban tudnak helyet foglalni, szintén érkezési sorrendben. 
Felhívjuk az „A" szektorba érvényes bérlettel rendelkező szurkolóink figyelmét, hogy Ti is csak a C, D, illetve az RBD szektorok egyikébe tudtok belépni a bérletekkel, a főlelátóra sajnos nem. 
Kérjük, hogy az RBD szektorban csak akkor foglalj helyet, amennyiben a csoporttal együtt kívánsz szurkolni. 

A mai nappal klubunk leállítja a május 19-én elindított bérletkompenzációt, így mostantól nincsen már lehetőség a bérletek visszaváltására. Kérjük, hogy akik már éltek valamelyik kompenzációs lehetőséggel, de az új szabályok életbe lépése után mégis szeretnének a helyszínen szurkolni a júniusban esedékes 4 hazai bajnokin, vegyék fel a kapcsolatot kollégánkkal (munkanapokon 9:00-17:00 óra között) a következő telefonszámon: +36706001941, vagy írjanak email-t a [email protected] címre!"

Jegyvásárlás

Az A, C, D, RBD, valamint a Fresh Corner Lounge szektorokba nem lehet jegyet vásárolni.
Jó hír azonban, hogy a mérkőzésre klubunk megnyitja a MOL Aréna Sóstó „B" szektorát, amelybe korlátozott darabszámban lehet jegyet vásárolni, kizárólag az online jegyvásárló felületen, június 3-án szerdán reggel 10:00 órától.
Itt tudsz majd jegyet vásárolni -> http://meccsjegy.mlsz.hu/ 
A jegy vásárlához nem szükséges klubkártya, de a személyes adatok megadása kötelező, egy személy maximum 4 jegyet vásárolhat.

Jegyárak: 

- teljes árú jegy: 1500 forint 
- kedvezményes jegy: 1000 forint 

Mivel az online jegyértékesítés nem teszi lehetővé 0 forintos jegy vásárlását, ezért a mérkőzésre a 14 év alatti gyerekeknek kedvezményes árú jegyet tudtok vásárolni. A VidiShopban és a mérkőzés napján a stadionnál nem lesz jegyértékesítés, kizárólag elővételben, online lehet csak belépőket vásárolni!  

Kérjük, hogy a mérkőzésen az általános egészségügyi előírásokat tartsátok be, a védőtávolsára és a maszkviselésre különös tekintettel. Bízunk benne, hogy a szigorú előírások ellenére is jó hangulatban fogjuk biztatni a csapatot! 

A stadion kapui a mérkőzés előtt, 18.00-kor nyitnak, a VidiShop pedig 17.00-tól tart nyitva szombaton.

Találkozzunk szombaton a MOL Aréna Sóstóban, zengjen újra a lelátókon a „Hajrá, Vidi!" 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek