hu en
2020. Március 03. 16:11  -  Guber Péter   -   Fotó: molfehervarfc.hu
ELLENFÉL-LES
A ZTE-hez látogatunk a Magyar Kupában

Az egerszegiek bravúrgyőzelemmel folytatták szereplésüket az NB I-ben a két héttel ezelőtti, székesfehérvári vereség után.

A Magyar Kupa negyeddöntőjében a Zalaegerszegi TE FC lesz a MOL Fehérvár FC ellenfele, az odavágóra idegenben kerül sor március 4-én, 20 órai kezdettel.

Február 22-én 4-1-es sikert arattunk az egerszegiekkel szemben az OTP Bank Ligában, akkor Stopira korai fejesével szereztünk vezetést, majd Petrjak klasszikus mesterhármasára Radó büntetőből válaszolt a végén. A hosszabb ideje kieső helyen álló ZTE ezt követően meglepetésgyőzelemmel folytatta szereplését az élvonalban, hiszen idegenben, Mezőkövesden 2-1-re nyertek a korábban a Ferencvárost legyőző matyóföldiek ellen. A 11. helyről ugyan nem mozdultak el ezzel, de hátrányuk már csak két pont a Paks mögött.

Ez utóbbi mérkőzésen ugyan Matija Katanecet kiállították, de a Magyar Kupában a csapat rendelkezésére állhat, ahogy mindenki más is - leszámítva kölcsönjátékosunkat, a hosszú ideje sérült Tamás Krisztiánt.

A Magyar Kupában kissé rögös út vezetett idáig a ZTE számára, hiszen a Kiskunfélegyháza 5-1-es legyőzése után a Budaörs 0-3-ról állt fel ellenük (a végeredmény 7-3 lett), majd a Szarvas kiejtését (2-0) követően a Lipót 3-1-re nyerte a nyolcaddöntő odavágóját. A második mérkőzés elején több lehetősége is akadt az NB III-as félnek, de aztán a Zalaegerszeg eldöntötte a párharcot és végül 6-4-es összesítéssel jutott tovább.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek