hu en
2019. November 15. 12:19  -  Guber Péter   -   Fotó: MLSZ
VÁLOGATOTT
Bolla Bendegúzzal a soraiban ért el döntetlent Észak-Írországban az U21-es válogatott

Gera Zoltán szövetségi edző csapata már a 2021-es, többek között a MOL Aréna Sóstóban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készül.

A novemberi válogatott szünetben nemcsak a felnőtt nemzeti csapat lép pályára, hanem az utánpótlás-együttesek is szerepet kapnak.

Az U21-es válogatott a közeljövőben tétmérkőzésen nem vehet részt, hiszen ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2021-es Európa-bajnokságon házigazdaként lesz majd ott - a döntőt a MOL Aréna Sóstóban rendezik -, selejteznie nem kell. Gera Zoltán szövetségi edző gárdája így felkészülési mérkőzésen lépett pályára, méghozzá Észak-Írországban.

A Ballinamardban rendezett találkozón a második félidőben játszott az a Bolla Bendegúz is, aki a MOL Fehérvár FC kölcsönjátékosaként jelenleg a Zalaegerszegi TE FC csapatában szerepel. A végeredmény 1-1 lett, Bolla mellett három korábbi labdarúgónk, Varjas Zoltán, Szabó Bence és Tóth Bence is szerepet kapott.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek